Nagyon kevesen mondják azt, hogy Räikkönen volt a hibás

A hu.motorsport.com szavazói egy igen érdekes és szoros végeredményt hoztak össze a legutóbbi szavazásunk kapcsán, középpontba helyezvén a Belga Nagydíj rajtjánál történteket a két versenyző között.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38, knocked into the air by Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kimi Raikkonen és Max Verstappen már nem egyszer ért össze egymással a Forma-1-ben. Ez idén is sikerült, noha a finn már csak a középmezőnyben versenyezhet az Alfa Romeóval, míg a holland maradt az élmezőnyben a Red Bull-Hondával. A belga rajtnál azonban 2016-hoz hasonlóan túl közel került egymáshoz Kimi és Max autó.

Még több F1 hír:

Az 1-es kanyarnál Verstappen a belső íven érkezett, addig Räikkönen csak azzal foglalkozott, hogy valahogy megússza incidens nélkül a rajtot. 2007 Forma-1 bajnoka épp erről beszélt a start előtt és nem sokkal később meg is valósult az, amitől tartott. Az Alfa Romeo rövid ideig két kerékkel a levegőbe emelkedett, majd súlyos károkat szenvedett.

Verstappen rosszabbul járt, mivel a Red Bull még egy kört sem tudott megtenni és a falban állt meg a hatalmas holland szurkolói tábor előtt. A „bikák” is nagyon sajnálták a dolgot, hiszen szerintük más esetben Max harcban lehetett volna a Ferrarival és a Mercedesszel. Ezt már soha nem tudjuk meg, de azt igen, hogy az FIA versenybalesetnek minősítette az esetet.

Ezzel kapcsolatosan kiírtunk egy szavazást, miszerint az Olvasóink szerint ki volt a hibás az incidensnél. A legkevesebb szavazatot (9%) Räikkönen kapta, akinek elmondása szerint nem látta Verstappent. A második legtöbb voks (45%) Verstappen neve mellett landolt, így igen sokan tartották őt hibásnak az incidensért. A legtöbb voks (46%) pedig arra érkezett, hogy a finn és a holland sem volt hibás, egyszerűen versenybaleset volt a két versenyző közötti ütközés. A szavazásra több mint 12400 voks érkezett.


Egy látványosabb virtuális pályabejáró videó az Olasz Nagydíj előtt az F1 2019 segítségével a legendás monzai aszfaltcsíkon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 visszautasítja a büntetőrendszer megváltoztatását?
Következő cikk Videón, ahogy a rajongó kezet csókol Vettelnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország