BRÉKING

Nagyon gyors lehet a McLaren, ha a Honda megoldja a gondokat

Fernando Alonso szerint komoly potenciál van az MP4-30-ban, ami a kanyarokban különösen stabil.

A McLaren ma egy messze aktívabb napot zárt Jerezben, mint vasárnap, vagy hétfőn, amikor szintén rettentően kevés kört tudtak megtenni az új autóval. Ma 32 körig jutott a csapat, de ennél lehetett volna sokkal több is, ha nincs gond a technikával.

„Természetesen megkönnyebbülés volt számunkra, hogy kora reggel ki tudtunk hajtani a bokszból és relatíve sok kört tettünk meg. Legalábbis az első két naphoz képest.” – kezdte Eric Boullier csapatfőnök Jerezben,

„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy sokat kell dolgozunk, mivel ez lesz a Hondának az első éve ebben az érában, addig a többi gyártó már túl van ezen. Ez komoly előny, de nincsenek előttünk leküzdhetetlen akadályok, és sok pozitívum van.”

„A csapat remek munkát végez, és miután Jenson autójában megtaláltuk a problémát, az a mai napra köddé vált, és folytathattuk a munkát. Sajnos később azonban a hűtővízzel gondjaink akadtak, így nem volt más választásunk, minthogy egy átfogó szerelésbe, vizsgálatba kezdjünk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Lehetséges, hogy az utolsó 30 percben pályára tudtunk volna gurulni, de a probléma ennél sokkal összetettebb. Az azonban mindenképpen biztató, hogy Fernando visszajelzései nagyon pozitívak az autóról, ami a kanyarokban rendkívül stabilnak tűnik.”

„A másik jó hír az, hogy nem beszélhetünk tervezési, vagy a koncepciót érintő hibákról. Ez azt jelenti, hogy a problémát relatíve gyorsan meg lehet oldani, de ez egy teljesen új csomag. Még el kell telnie egy kis időnek, mire teljesen látni fogjuk azt, hogy mire képes az autónk. Ennek ellenére nem hiszem, hogy csalódni fogunk.”

„A Honda is folyamatosan dolgozik azon, hogy minden ideálisabb legyen. Az egyik ilyen kulcskérdést a motorhűtés jelenti, amiről megbizonyosodhattunk, hogy jelenleg ezzel nincs gondunk, a nagyon keskeny kasztni ellenére sem. Tudjuk, hogy ez Jerez, és tél van, és miután idén nem tesztelünk Bahreinben, nehezebb megválaszolni a kérdést, de úgy hisszük, nem lesz kritikus pontja az autónak a hűtés, és még jönnek módosítások, fejlesztések, amik segíthetnek.”

„Az elvesztett időt már nem tudjuk visszahozni, így 100%-osan sem lehet felkészülni az aktuális szezonra, hacsak Barcelonában nem fogunk minden egyes nap 200 kört megtenni… Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ne állnánk jól Melbourne előtt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ő is Felipe, ő is brazil, de nem Massa
Következő cikk Mindig jó, ha több pénzed van: Massa bízik az erősebb évben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország