Nagyon furcsa nevet kaphat 2021-ben az imolai versenyhétvége

Az már korábban kiderült, hogy a Kínai Nagydíj ideiglenes eltörlése után az F1 2021-ben is ellátogat Imolába, akik tavaly az Emilia Romagna régió nevét vették fel Olaszország harmadik azévi Forma-1-es futamához. A szervezők most még tovább mentek.

Imola circuit aerial view

Fotót készítette: FIA

A 2020-as év teljesen egyedi volt a Forma-1 történetében, a koronavírus-járvány miatt a szezon csak júliusban kezdődött el, a versenynaptárat pedig menet közben dobták össze, elsősorban európai helyszínekre ellátogatva.

Az ideiglenes pályák azért is ugorhattak be ilyen könnyen a naptárba, mert tavaly a zárt kapus futamok miatt a Liberty szinte minden esetben eltekintett a versenyszervezési díjaktól, 2021-ben azonban ezt a saját tartalékaik felélése miatt ezt nem tehetik meg.

Szintén egyediek volt a tavalyi versenynaptárban a futamok elnevezései, kezdve a 70. Évforduló Nagydíjával, de az sem valószínű, hogy hamarosan ismét Stájer, vagy Toszkán Nagydíjjal fogunk találkozni a versenynaptárban.

Mugellóhoz hasonlóan Imola is a helyi régió nevét vette fel, és az imolai hétvége hivatalos elnevezése Emilia Romagna Nagydíj volt. 2021-ben azonban még tovább csavarták ezt az elnevezést, amihez azonban a már említett versenyrendezési díj járulhatott hozzá.

Még több F1 hír:

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Imola hosszú idő után került vissza az Olasz Automobilklub irányítása alá, ezzel pedig közvetetten az olasz állam is hozzájárul a 2021-es verseny rendezéséhez.

Miután az Olasz Nagydíj nevet Monza viseli, de ismét hangsúlyozni szerették volna az állam részvételét a szervezésben, a Motorsport.com olasz kiadása úgy értesült, hogy a 2021-es imolai verseny hivatalos elnevezése

Made in Italy és Emilia Romagna Nagydíj

lesz. Ezt Emilia Romagna régió kormányzója, Stefano Bonaccini jelentette ki egy ülésen, ahol a régió 2021-es sportprogramja volt a téma. A Liberty Media állítólag 10 millió eurót kér azért, hogy ismét Imolába utazzon a száguldó cirkusz, ezt pedig csak országos összefogással tudja teljesíteni az Enzo és Dino Ferrari pálya.

Az összegbe állítólag beszállt az Olasz Külügyminisztérium is, akik így kívánják promótálni a világban az olasz termékeket. Érdemes megjegyezni, hogy a Forbes és a Statista 2017-es kutatása szerint a „Made in Italy” a felhasználók körében a 7. legnagyobbra tartott kifejezés a Made In Country Index mutatóban.

Wolff: Vettelnek a Ferrarinál tapasztalt „negatív spirál” után változásra volt szüksége

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Norris „trükkösnek” érezte a Hamiltonnal kapcsolatos megjegyzései után kapott kritikákat
Következő cikk AlphaTauri: a zsetonrendszer mellett is ez dönt majd a középmezőnyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország