BRÉKING

Nagyon érdekes dolgok derültek ki Raikkönen és a McLaren kapcsolatáról

A finn Aki Hintsa 2003-tól 10 éven keresztül volt a McLaren forma 1-es csapat orvosa. A doktor nemrégiben megjelent könyvében kegyetlenül rántja le a leplet a brit csapatról - és valószínűleg az egész cirkuszról - jellemző viszonyokról.

Hintsa Oskari Saari finn autós újságíróval együttműködve állította össze a könyvet, amelyben döntően Mika Hakkinennel és Kimi Raikkönennel kapcsolatos sztorikat lehet olvasni. Az alábbiakban két Kimivel foglalkozó történetet emelünk ki.

év végén a kétszeres világbajnok Hakkinen visszavonult és Ron Dennis a helyére egy másik finnt - a mindössze egy szezont a Sauberrel teljesítő Kimi Raikkönent szerződtetett a következő évre.

decemberében Hintsa tollat ragadott és levelet írt a McLaren menedzsmentjének, címzettként a „Mindenkinek, akit illet” fordulatot használta. Hintsa azt akarta megértetni a csapattal, hogy milyen módon kezeljék a finnt annak érdekében, hogy a legtöbbet, a legjobb teljesítményt lehessen kihozni belőle.

Az ortopéd orvos azt akarta a McLaren tudomására hozni, hogy Raikkönen és a csapat munkamódszerének kombója egy időzített bomba.

Levelében részletesen kifejtette, hogy a McLarennek alapvetően más megközelítést kellene alkalmaznia Raikkönennel szemben. Szakmai véleménye szerint Kiminek több személyes szabadságra van szüksége annak érdekében, hogy mint autóversenyző jobb eredményeket érjen el. Levelét azzal zárta, hogy minden keményebb kontroll a kívántakkal ellentétes hatást fog elérni.

AUTO - F1 HUNGARY 2002

A levél nem jutott el Dennis kezébe, de Kimi pszichoterapeutája, Mark Arnall váltott néhány szót az ügyről Denisszel. Válasz nem érkezett a doktorhoz, azonban karácsony után megcsörrent a telefon és a főnök jelentkezett.

A Mclaren első számú emberének csak egyetlen kérdése volt: ”Hogy láttad ennyire tökéletesen, hogy mi fog történni Kimivel?” Hintsa röviden annyit mondott, hogy ez a munkája.

Ettől a pillanattól Hintsa a McLaren csapatorvosa lett és egyik kiemelt feladata lett Raikkönen és a csapat közötti összhang javítása.

Hintsa és Dennis között lezajlott egy hosszú beszélgetés, melynek az volt a lényege, hogy nincs értelme Kimit megváltoztatni, vagy állandóan tesztelni. Kimi nem egy bábú, ha egy tiszta, kezelhető versenyzőt akarnak, akkor keressenek mást.

A sajtó ebben az időben rengeteget foglalkozott Raikkönen éjszakai klubokban és kocsmákban töltött pillanataival, azonban Hintsa volt az, aki látta azt a sportembert, aki rengeteg erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy fizikailag is a legjobbak között legyen.

Hintsa másik története szintén Kimivel függ össze, azonban jó 10 évvel később. A 2013-as Szingapúri Nagydíjat követően érkezett el számára a pillanat, hogy elgondolkozzon, valóban a McLaren-e az ő csapata.

Hintsa a nagydíj hétvégéjén keményen összeszólalkozott Martin Whitmarsh, korábbi csapatfőnökkel. A szabadedzés és az időmérők között Hintsát megkérték, hogy segítsen Kiminek, akinek a hátproblémái állandósultak.

Dppi_00113015_547

Hintsa egy percet sem gondolkodott, azonnal a Lotus főhadiszállására sietett, ahol találkozott Raikkönennel, akinek valóban erős fájdalmai voltak. Úgy tűnt, hogy nem fog tudni elindulni az időmérőn.

A beavatkozás sikeres volt, azonban nem mindenki volt boldog a döntéstől. Különösen Whitmarshnak nem tetszett, aki szóvá is tette ezt.

„Nem mondhatod meg nekem, hogy kit gyógyíthatok és kit nem. Orvos vagyok, nem tehetem meg, hogy nem segítek egy betegnek, akinek fájdalmai vannak.” – mondta Hintsa.

Whitmarsh erre a Forma 1 természetéről, a versenyszellemről próbált beszélni, de Hintsa közbevágott.

„Orvos vagyok és nem érdekel, hogy milyen póló volt rajta. Téged is meggyógyítottalak volna hasonló helyzetben.”

A történethez hozzátartozik, hogy másnap Raikkönen a harmadik lett a versenyen, míg a McLaren akkori duója Button és Perez hetedik és nyolcadik.

A szezon végén Hintsa és a McLaren útjai különváltak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jól működik az új csapat Raikkönen körül
Következő cikk Szenzációs felvételek az F1-es téli tesztekről: Irány Ausztrália!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország