Forma-1 Szingapúri Nagydíj

„Nagyon csalódott vagyok” – Ocon a kiesése után nem leplezte bánatát

Esteban Ocon csalódottan vette tudomásul, hogy a „szenzációsan” alakuló Szingapúri Nagydíjának egy technikai hiba vetett véget. A francia nem igazán szerette eddig ezt a pályát, ám ez most már változott.

Esteban Ocon, Alpine

Az utóbbi hetek kevésbé eredményes próbálkozásai után Esteban Ocon ismét megvillant, hiszen a futamon előkelő pozícióban haladt, amikor technikai gond miatt kénytelen volt félreállni a pályán és feladni a futamot.

Addig a pontig azonban a francia sikeres manővert mutatott be Alonsón, majd Perezt is meglehetősen gyorsan megelőzte, amivel komoly stratégiai előnybe került az őt üldözőkkel szemben. Emiatt is érte váratlanul – és nem kevésbé fájdalmasan –, hogy végül üres kézzel kellett távoznia Szingapúrból.

„Nagyon csalódott vagyok, de ezek a dolgok megtörténnek a motorsportban” – jelentette ki Ocon az F1TV-nek adott interjújában a szerencsétlenül alakult futam után. „Eltört a váltónk, mikor nagyon erős pozícióban voltunk.”

„Mindent jól csináltunk, feltartottuk a Red Bull autóit, harcoltunk Fernandóval, harcoltunk Kevinnel, pozíciókat szereztünk, és ez elképesztő volt. Összességében erős hétvége volt, egy olyan pályán, aminek nem vagyok a legnagyobb rajongója. Azt hiszem, kezd az egyik kedvencemmé válni.”

Magnussen eközben arról beszélt, hogy ennyire még sosem izzadt meg egyetlen pontért, mint amennyire a Szingapúri Nagydíjon, ám végül sikerrel hagyhatja a háta mögött a versenyhétvégét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: kettős győzelmet is arathattunk volna a „99,9%-ban” tökéletes Russell vezetésével
Következő cikk Hamilton: Russell helyében én nem álltam volna ki másodjára

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország