Nagynevű mérnök fogja segíteni Mick Schumacher fejlődését

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto bejelentette, hogy a legendás mérnök, Jock Clear elhagyja a pozícióját, és a Ferrari-juniorok, vagyis többek között Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman fejlődését fogja segíteni.

Mick Schumacher, Haas F1

Mick Schumacher, Haas F1

Andy Hone / Motorsport Images

Az 57 éves Jock Clear óriási névnek számít a Forma-1-ben: a brit már számos csapatnál megfordult, többek között bajnok lett a Williamsszel, a Brawn GP-vel és a Mercedesszel is, 2015 óta pedig a Ferrarinál dolgozik.

2019-ben és 2020-ban Clear Charles Leclerc versenymérnöke és trénere volt, azonban idén már nem a monacói pilótát fogja támogatni, helyette a Ferrari-juniorok trénere lesz: elsődlegesen Mick Schumacher munkáját segíti, de mellette Callum Ilott és Robert Svarcman munkáját is segíteni fogja a szakértelmével.

Még több F1 hír:

A maranellói istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto így nyilatkozott Clear szerepkörének megváltozásáról:

„Az utóbbi hetekben tárgyaltam Jockkal a pozíciójáról, és most már nem Charles Leclerc fejlődését fogja segíteni, hanem az akadémistáinkét, de főleg Mick Schumacherét. Jock egy igazi profi, aki 2020-ban Charles trénere volt, illetve mérnökként segítette őt, többek között a versenyívek, a fékezési pontok, a gumikezelés és a kigyorsítás területén segítette a pilótákat.”

„Jock jövőre a Ferrari Versenyzői Akadémia fiatal tehetségeit fogja segíteni. Elsődlegesen Mick Schumacherre fog figyelni, de mellette például Robert Svarcman és Callum Ilott fejlődését is segíteni fogja” – idézte Binottót a Gazzetta dello Sport.

Szponzorcsere történt a Ferrarinál…


A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Szató lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, hiszen többek között Spencer Pigot óriási balesetet szenvedett a futam késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szponzorcsere történt a Ferrarinál
Következő cikk A McLaren vezérigazgatója zseniális poszttal indította 2021-et (kép)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország