BRÉKING

Nagy nap Kvyat számára Szocsiban: 5. lett a hazai Orosz Nagydíján

Daniil Kvyat boldog lehet, hiszen egy erős 5. helyet szerzett Szocsiban, miközben Daniel Ricciardo a másik Red Bullal pontok nélkül maradt.

A Red Bull felemásan értékelheti ezt a napot, hiszen Kvyat nem volt messze a dobogós helyezéstől, addig Ricciardo még célba sem ért.

„Ez egy igazán felemás nap számunkra itt Szocsiban, hiszen Daniil egy kiváló eredményt ért el, addig Danielnek ki kellett állnia. Nagyon sajnáljuk ezt a kiesést, mert mindkét autónk az erős pontszerzők között végezhetett volna. A csapat ma összességében jó munkát végzett, és gratulálunk Daniil eredményéhez, mert hazai pályán soha nem rossz, ha ennyire elől végzel, főleg úgy, hogy a riválisaid gyorsabbak nálad a technika miatt.” – fogalmazott Christian Horner, a csapat főnöke.

Kvyat:

„Ez egy nagyon izgalmas és kissé kaotikus verseny volt, főleg azok után, ami az utolsó körökben történt. A Forma-1-ben soha nem tudhatod, hogy mi vár rád, és egészen az utolsó pillanatokig nyomnod kell, mert mindig van esély arra, hogy előrébb végezz.”

„Ez egy nagyon jó eredmény számunkra, amit a szerencsének is köszönhetünk. Utólag megnézve talán jobb stratégiát is választhattunk volna, de végül a dolgok jóra fordultak. Nagyon jó érzés ennyire elől végezni a hazai közönségem előtt. Büszke vagyok és hálás a sok támogatásért.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ááááá:D Mekkora arc Hamilton! Bárcsak mindenki így tolná az F1-ben a közösségi médiás cuccot! MUST SEE! fotó: dppi Lewis...

Posted by www.f1-live.hu on 2015. október 11.

„Rendkívül pozitív volt számomra, hogy ennyi orosz rajongó látogatott ki a pályára. Ez is azt bizonyítja, hogy Oroszországban nagy fejlődésnek indult a sport, és minden egyre jobb ezen a területen.”

„Bizakodó vagyok a folytatást illetően, mert Austinban versenyképesebbek lehetünk, ahol azok az igen gyors kanyarok feküdhetnek nekünk.”

Ricciardo:

„Egyáltalán nem vagyok most boldog. Ez egy sokkal jobb nap is lehetett volna számomra. Úgy tűnt, egy elég erős eredményt érhetek el az Orosz Nagydíjon, de sajnos a technika megakadályozott ebben. A stratégiáink bátor volt, de működött, de a felfüggesztés már nem…”

„A csapat most át fogja vizsgálni az autót, hogy több hasonló ne forduljon elő. Annak örülök, hogy Daniil jó eredményt ért el a hazai versenyén. Én már csak a következő futamra koncentrálok, ahol ismét harcban lehetünk a Ferrari és a Williams ellen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari szerint versenybaleset volt, amikor Raikkönen belerohant Bottasba
Következő cikk Hamilton és Vettel mintha félt volna Putyintól: "Lewis, nézd csak, hogy kié lett a leggyorsabb kör"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország