„Nagy meglepetés lenne, ha eddig nem tudnánk meg semmit Hamiltonról”

Már 2020 végén lejárt Lewis Hamilton kontraktusa a Mercedesszel, viszont továbbra sem írta alá a hosszabbítást a brit versenyző. Az F1-es újságíró Craig Slater szerint nagy meglepetés lenne, ha március 2-ig nem jönne fejlemény ez ügyben.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Lewis Hamilton a 2020-as bajnoki címével együtt már hétszeres világbajnoknak mondhatja magát, viszont a szerződése 2020 végén lejárt a Mercedes csapatával, és továbbra sem írt alá a szerződéshosszabbítását – bár japán sajtóhírek szerint még a héten bejelentés érkezhet erről.

Az F1-es újságíró Craig Slater erről a témáról nyilatkozott a Sky Sportsnak – szerinte meglepő lenne, ha a március 2-i autóbemutatóig nem érkezne új fejlemény ebben az ügyben, és úgy tudja, Hamilton szerződés nélkül is bejárhat a Mercedes gyárába.

Még több F1 hír:

„Nagy a csend Hamilton szerződésével kapcsolatban, viszont hozzá kell tenni, hogy nyugodtak a felek. A Mercedes tudja, hogy egyre több pletyka lát majd napvilágot, ha továbbra sem lesz hivatalos bejelentés.”

„A Mercedes és Hamilton együtt akarja folytatni, mindig is ez volt a terv. Lewisnak nincs gondja azzal, hogy még nincs szerződése, mivel úgy tudom, hogy így is bemehet a gyárba. Toto Wolff szerint a Bahreinbe való repülés jelenti a határidőt, ami március 11.”

„A Mercedes viszont március 2-án fogja bemutatni az autóját és az idei versenyruházatukat. Nagy meglepetés lenne, ha addig semmit nem tudnánk meg” – mondta Slater.

Megújult a McLaren csapatának logója…


Íme a MotoGP 2021-es szezonjának teljes mezőnye, a Motorsport Images kiváló fotóival illusztrálva!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Ez volt a legkínosabb pillanatom az F1-ben!
Következő cikk Kimi Räikkönen 10 legemlékezetesebb pillanata

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország