Nagy bajban az Alpine? Már célokat sem tűznek ki...
Az Alpine Forma-1-es csapatának főnökének, Bruno Faminnak sejtése sincs arra vonatkozóan, hogy mikor térhetnek vissza az élre. Egyelőre még célokat sem szeretne kitűzni az alakulat elé.
Egy vérszegény hatodik hely jutott az Alpine-nak a konstruktőri bajnokságban, és bár a pilótáik összesen szereztek két dobogót – plusz egyet Gasly a sprintfutamon –, egyelőre még csak álmodni sem mernek a futamgyőzelemről. Úgy látszik, hogy a különböző részlegeik közötti együttműködés sem az igazi a franciáknál.
„Ahhoz, hogy egy ilyen szintű versenyen (mint az F1) eredményes legyél, ki kell használni mindenki potenciálját, és össze kell hangolni a részlegeket” – jelentette ki Famin a Forma-1 nehézségeit taglalva a Speedcafe.com kérdésére.
„Jónak kell lennünk az autó teljesítményének kihozatalában, jónak kell lennünk az autó és a motor fejlesztésében” – tette hozzá az F1-es csapat főnöke, aki igyekszik visszaterelni a franciákat az élre.
Mint ismert, az Alpine arra panaszkodott, hogy a motorok befagyasztása miatt nehéz helyzetbe kerültek, mivel az erőforrás teljesítményt illetően jelentős lemaradásban vannak a riválisokhoz képest. Ennek okán a franciák azt szerették volna, ha a többiek engedményt adnak nekik, ám erre nem került sor.
„Elhangzott, hogy nincs a legjobb motorunk, nincs a legjobb autónk, de ismétlem, úgy gondolom, hogy a részlegeket úgy tudjuk összehangolni, hogy a történet végére egy nagyon jó autónk legyen, és jó eredményeket érjünk el.”
„Most az a feladatunk, hogy összehangoljuk ezeket a dolgokat. Természetesen van egy probléma a Viry és Enstone közötti kapcsolat javítási lehetőségeivel kapcsolatban. Számomra ez csak egy kis része a projektnek, a munkának, amit el kell végeznünk.”
Korábban egy 100 futamos tervet tűzött ki a csapat elé az alakulat vezetősége, ám jelenleg nagyon távolinak tűnik a a cél, hogy a Forma-1-ben a futamgyőzelmekért szálljanak harcba. A személyi cseréket követően ráadásul egyre nagyobb a káosz az Alpine-nál.
„Fogalmam sincs, mennyi időbe telik, és nem akarok olyan célt kitűzni, amit nem fogunk teljesíteni” – tette hozzá Famin. „Rövid távon a hozzáállás, a gondolkodásmód fejlesztése, a kultúra megváltoztatása a cél.”
„Hogy ez mennyi időbe telik? Fogalmam sincs, de minél hamarabb, annál jobb, és én minden kollégámmal együtt mindent megteszek, hogy ezt fejlesszük mind a Viryben, mind Enstone-ban” – zárta le a gondolatait a szakember.
Eközben Verstappen arról nyilatkozott, hogy tudta, amennyiben neki sikerül eljutni a Forma-1-ig, akkor Charles Leclerc-nek sem okozhat gondot, és végső soron igaza lett.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.