BRÉKING

Nagy az öröm a Lotusnál: remek dolgozni a Mercedesszel, jól halad az E23 Hybrid fejlesztése

Nick Chester és csapata nagyon elégedett, mert az E23 fejlesztése remekül halad és a Mercedesszel is nagyszerűen megértik egymást. A Lotus F1 Team kifelé tart a gödörből?

Chester elmondta, még nem döntötték el, melyik versenyzővel értékeljék ki az új első orrkúpot Austinban. Az alkatrész teljes szakítás az idén alkalmazott villákhoz képest, hiszen az nem vált be, ráadásul jövőre nem lenne már szabályos megoldás.

"Kiértékeljük és aerodinamikai adatokat gyűjtünk vele"- mondta Chester. "Mindez része annak, hogy felkészülünk az E23 Hybridre, a jövő évi autóra. Nem lesz pontosan ugyanolyan, mint az E23 végleges orra, de egy E23-stílusú orr, amit kiértékelés céljából teszünk fel az E22-re. Nem számítunk arra, hogy teljesítsen a jelenlegi autón, mivel  nem lett optimalizálva az E22-re, de még így is érdekes lesz összevetni."

Közben jól halad a 2015-ös autó fejlesztése, amiben már Mercedes-motor lesz, vezetni pedig minden jel szerint a jelenlegi páros fogja.

"Szinte minden forrást az E23-ra szánunk, és ezek nagy részét már jó ideje erre fordítjuk"- mondta a technikai vezető. "Elkezdtük építeni az első versenykasztnit, ami megfelel a menetrendnek. A váltók ki vannak öntve, és hamarosan megmunkálják őket. Eléggé véglegesítettük a hűtőrendszert is. Számos szempontot megbeszéltünk a Mercedesszel, miközben véglegesítjük az erőforrás installálását. A felfüggesztés nagy része meg van tervezve, tehát tényleg jól haladunk."

//

Post by www.f1-live.hu.

Az Enstone-ban található istálló korábban a Renault gyári csapata volt, így a motorváltás nagy horderejű dolog.

"Nagy változás. Mióta Enstone-ban vagyok, mindig Renault-motorokkal mentünk. Ez 1995-öt jelent. Ez idő alatt megszokod a beszállítóval zajló közös munkát. Természetesen nagy különbségek vannak a munkavégzésben, ha beszállítót váltasz, de ez a kihívás jó. Utólag elmondható, rendkívül nagy volt a szabályváltozás 2014-ben, miszerint V6 turbóra váltottunk a V8-ról"- mondta. "Most egyszerűbb az, hogy a Mercedes erőforrásaira váltunk, szemben a V8-ról V6 turbóra történő cserével. Az előbbi sokkal nehezebb volt. A Mercedes nagyon profi és eddig nagyon konstruktív volt a munkakapcsolatunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotus: Grosjean szinte biztosan velünk marad, közel a bejelentés
Következő cikk Az Audi 2016-tól belép a Forma-1-be? A Red Bullba vásárolhatja be magát a márka (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország