Mutatjuk, milyen szabályváltozások jönnek Imolára

Jóváhagyta az FIA Világmotorsport Tanácsa azokat az alkalmai szabályváltozásokat, amelyeket direkt az Imolában tartandó, kivételesen kétnapos versenyhétvégére vonatkozóan tartottak szükségesnek, amellyel így jobban tudnak alkalmazkodni a megváltozott rendhez.

Imola circuit aerial view

Fotót készítette: FIA

A soron következő Forma-1-es versenyhétvége több szempontból sem lesz szokványos. Egyrészt a koronavírus-járvány miatt ugyan egyszeri alkalommal, de visszatér a versenynaptárba egy ikonikus versenyhelyszín, Imola. A másik szempont pedig az, hogy ezúttal nem három, hanem csak két napon keresztül láthatunk autókat a pályán.

Az elfogadott szabálymódosítások értelmében az egyetlen szabadedzés 90 perces lesz szombat délelőtt, és legalább 2.5 órával az időmérőedzés előtt be kell fejezni, ám nem fognak unatkozni az ebédszünet alatt sem a pilóták.

Úgy döntöttek ugyanis, hogy két darab tanácskozáson fognak részt venni a pilóták, az egyiket péntek késő délután fogják tartani, és ott a portimaói eseményeket fogják megtárgyalni, amennyiben történt valami sérelmes helyzet, míg a másikat a szabadedzés és az időmérő között tartják, hogy a pilóták visszajelzéseket adjanak a pályáról.

Még több F1 hír:

A kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat is finomították annak megfelelően, hogy most kivételesen egy szigorúbb periódus lesz – péntek éjszaka – a szokásos versenyhétvégéken megszokott kettő helyett.

Abban is történt szükségszerű módosítás, hogy amennyiben valaki a szabadedzést követően, valamilyen körülmény miatt – rendszerint baleset – kasztnicserére kényszerül, akkor annak a boxutcából kell indulnia a futamon. A standard szabályok szerint ez csak akkor kötelező, ha a harmadik szabadedzést követően kell kasztnit cserélni.

A gumiszabályokra vonatkozóan is alkalmi változtatás történt, mégpedig az, hogy a hagyományos 13 helyett 10 szett szárazpályás gumi áll a csapatok rendelkezésére – két szett kemény, két szett közepes, és hat szett lágy gumi, amelyek közül hármat az első és egyetlen szabadedzést követően vissza kell adni.

Michael Masi, Race Director

Michael Masi, Race Director

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója még a Portugál Nagydíj hétvégéjén ismerte el, hogy nagyon sok munkába tellett, mire az új, kétnapos hétvégére vonatkozó szabályokat sikerült véglegesíteniük, elmondása szerint nagyon sok változást kellett eszközölni, hogy megfeleljenek az eltérő körülményekhez.

„Mindent össze kellett sűríteni, mivel az egész pénteki napi eseménysorozat lényegében el lett távolítva a menetrendből. Sok mindenre kellett figyelemmel lenni, például a versenyzői tanácskozásokra, amelyből ezen a hétvégén kettőt fogunk tartani, egyet péntek este, egyet pedig a pályával kapcsolatban a szabadedzést követően”

„Minden bizonnyal egy nagyon érdekes hétvége elé nézünk, és nagyon kíváncsi leszek, hogy mi sül ki belőle. Több csapatfőnökkel is beszéltem az ügy vonatkozásában, és ők is kíváncsian várják, mit hoz a hétvége, teljesen más lesz, mint a többi”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az F1 új terve miatt ugorhat Hamilton sztárfizetése
Következő cikk HIVATALOS: Eldőlt Gasly sorsa, marad!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország