„Multi-21, Seb… Igen, multi-21!”

Mark Webber elismerte, hogy a 2013-as Maláj Nagydíj záró szakaszában bekövetkező, „Multi-21” néven elhíresült incidenst nagyon is megbánta, mert nem cselekedett elég határozottan. A jól ismert eset mellett pályafutásának alakulásáról is beszélt.

Mark Webber, Red Bull Racing and Sebastian Vettel, Red Bull Racing

Charles Coates / Motorsport Images

Vettel és Webber csapattársi kapcsolata nem volt mindig felhőtlen a Red Bullnál. A dolgok azonban tovább romlottak Sepangban, 2013-ban, amikor Vettel a csapatutasítást megszegve elvette Webbertől a valószínű győzelmet. A verseny vége felé a két Red Bull egy-kettőben haladt, amikor a csapat kiadta a „multi-21-es” instrukciót.

Ez azt jelentette, hogy a versenyt a pozíciókat megtartva kell befejezniük, vagyis a 2-es autó (Webber) az 1-es (Vettel) előtt ér célba. „Nagyon bánom azt az esetet. Egyből fel kellett volna tekerjem nekem is a motort, amikor Vettel támadni kezdett” – mondta Webber David Coulthardnak egy videóinterjú során.

„Az ösztöneim viszont azt súgták, hogy csak be kell fejezzük ezt a versenyt. Csak három, négy vagy öt kör van hátra, mi meg egymással harcolunk, és terheljük az autót és minden egyebet. Egyértelmű volt, hogy azon a nagydíjon egyszerűen csak végig kell mennünk.”

Még több F1 hír:

„Igazából ki tudja, hogy vajon Sebastian a mai napig bánja-e azt a futamot? Talán nem bánja, nem tudom. Ugyanakkor én sem voltam egy igazi angyal néhány másik verseny alkalmával” – ismerte be Webber.

A szezon végén Webber visszavonult, ezzel pontot téve karrierjének végére, amely kilenc futamgyőzelmet hozott, és bántóan közel került a világbajnoki címhez is. 2010-ben úgy érkezett meg az Abu Dhabi Nagydíjra, hogy esélye volt elhódítani a világbajnoki koronát, belekeveredve egy négyes csatába Sebastian Vettellel, Fernando Alonsóval és Lewis Hamiltonnal.

Az ausztrál végül a harmadik helyet szerezte meg a pontversenyben, míg csapattársa, Vettel megnyerte zsinórban négy címéből az elsőt.

„Az emberek olykor megállnak egy pillanatra, és azt kívánják, hogy miért nem volt több sikerük, ez benne van a természetünkben. Ösztönösen, ha ezt vagy az csináltam volna… Megnézve talán két vagy három rajt van, amely a világbajnoki címembe került.”

„Lehet azt mondani, hogy Korea volt a gond (ahol esős körülmények között esett ki a versenyből, és ez kétségtelenül a vb-címébe kerülhetett), de volt két vagy három olyan rajt, ahol hátrébbról indultam, és vissza kellett küzdenem magam abban az évben.”

Pole sitterMark Webber, Red Bull Racing

Pole sitterMark Webber, Red Bull Racing

Fotó készítője: Sutton Images

„Világbajnokként ülhetnék most itt, de nem ez a helyzet, mert nem volt elég pontom hozzá a szezon végén. Elmentem egészen az utolsó futamig Hamilton, Alonso és Vettel ellen, Sebastian pedig csak egyszer vezette a bajnokságot, és az pont a fránya utolsó futamon volt” – kesergett kicsit Webber, aki abban az évben komoly ellenfelekkel szemben is helyt tudott állni.

„Itt van ez az ellentmondás, hogy elfogadod, és a tisztánlátás, hogy igen, ez egy fantasztikus kaland volt, és az emberek, akikkel dolgoztál, a megszerzett trófeák és élmények, mind hihetetlenek. Különleges az, amit elértem.”

„Utána viszont azt mondod, hogy még egy kicsit, még egy kicsit. Ez csak természetes. Lehetne több győzelmem is kilencnél, mondjuk tíz. Miért nem lett meg az a kerek tízes?”

F1-es karriere után Webber a Porsche-hoz csatlakozott a WEC-ben, és 2015-ben megnyerte a világbajnokságot. Helyét a Red Bullnál a szintén ausztrál Daniel Ricciardo vette át, aki egyből komoly fejfájást okozott Vettelnek abban az évben.


Pályán a 2020-as Red Bull, az RB16

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nemrég az egyik visszatérő pályán körözött
Következő cikk Hamilton: a járvány idején versenyezni „magányos utazás”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország