Mugellóban tesztelhet a Ferrari a 2020-as F1-es autójával?

A legfrissebb olaszországi információk szerint a Ferrari hamarosan Mugellóban tesztelhet, amivel fontos információkat szerezhetnek a pályáról, mely lehetséges, hogy idén bemutatkozik a Forma-1-ben.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Ferrari

Hetekkel ezelőtt jött a hír, hogy a Ferrari a Mercedeshez hasonlóan egy privát tesztet készül lebonyolítani a 2018-as autójával. A németek időközben abszolválták a tesztet, akárcsak a Renault, vagy a Racing Point.

Még több F1 hír:

A Mercedes motorját használó csapat, mely jövőre Aston Martin néven indul, a 2020-as gépét vitte pályára Silverstone-ban, kihasználván az utolsó forgatási napját. A Mercedes és a Renault ezt a 2018-as gépével tette meg.

A Racing Point-nak azonban tartania kellett a maximum 100 kilométeres távot, és közben kizárólag a Pirelli demonstrációs abroncsait használhatták, amik nem relevánsak a versenyhétvégén használt keverékekkel.

A Ferrari tesztjéről több információ is napvilágot látott. Az egyik, hogy Fioranóban tesztelhetnek a 2018-as csomagjukkal. Csütörtökön csak egy demonstrációs eseményt tartottak, amin belül a 2020-as autójukat csak az utcán használták.

 

Ezeken az eseményeken 15 kilométer a maximum táv, és az autóra nem szerelhetik fel az igazi versenykeverékeket. Közben az olasz Corriere arról ír, hogy a Ferrari Mugellóba készülhet, ahol 23-án egy privát tesztet tarthatnak az SF1000-el, tehát az aktuális autójukkal.

Mivel van még egy filmforgatási napja a márkának, ezt gond nélkül megtehetnék, de a Racing Point-hoz hasonlóan maximum 100 kilométert abszolválhatnak, és mindezt a Pirelli demo abroncsain.

Ettől független értékes információkra tehetnének szert a mugellói pályáról, ami a saját tulajdonukban van. A helyszín soha nem volt ilyen közel ahhoz, hogy versenyt rendezzen az F1-ben, és a Ferrari az 1000. királykategóriás versenyét épp Mugellóban ünnepelhetné.

Ebből a szempontból is különleges lenne forgatási napot tartaniuk a pályán, ahol 23-án, azaz jövő hét kedden gurulhatnának ki. A teszten Charles Leclerc és Sebastian Vettel venne részt. Hivatalos megerősítés még nem érkezett a Ferraritól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Romain Grosjean is indul a Virtuális Race of Champions-on
Következő cikk Green: Az aprónak tűnő F1-es padlólemez változtatás miatt az egész autót át kell dolgozni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország