Motort cseréltek a futam előtt Fernando Alonso autójában!
Az FIA megerősítette, hogy az Alpine teljes motorcserét hajtott végre Fernando Alonso autóján, míg az Alfa Romeo Valtteri Bottas autóját frissítette egy kicsit. A két pilóta egyébként is a mezőny végéről indulhatott volna.

Fernando Alonso autójában minden motorkomponenst kicserélt ez Alpine, és ezzel már át is lépték a szabályosan felhasználható alkatrészek számát, miután a spanyol el sem tudott rajtolni az Osztrák Nagydíj sprintfutamán.
Fernando Alonso a 8. helyről várhatta volna a lámpák kialvását a Red Bull Ringen tartott szombati sprintfutamon, azonban egy elektronikai hiba miatt kénytelenek voltak görgőkön letolni az autóját a rajtrácsról, így pedig a francia istálló számára borzalmasan kezdődött a hétvége érdemi része.
Mivel a csapat eddig is szenvedett a 2022-es erőforrásának megbízhatóságával, és a hiba azonosításához egyébként is szét kellett szerelniük Alonso autóját, az Alpine logikus döntést hozott azzal, hogy egy teljesen új erőforrást szereltek a veterán spanyol autójába.
Alonso egyébként is a mezőny végéről rajtolt volna, mivel ezen a hétvégén az időmérő helyett a sprintfutam alakította ki a verseny rajtrácsát. A spanyol így tehát semmit nem vesztett, ellenben az új erőforrás még sokat hozhat a számára a ma délutáni és a következő futamokon is egyaránt.
A kétszeres világbajnok tegnap úgy nyilatkozott, hogy kínkeserves futamra számít, mivel a DRS-vonatokba beragadva nem nagyon fog tudni előzni. Alonso mellett Valtteri Bottas autóján is dolgoztak, ugyanis a finn új MGU-H-t, valamint turbófeltöltőt kapott a futamra.
Az Osztrák Nagydíj 15:00-kor kezdődik, melyről természetesen élő, szöveges formátumban tudósítunk!
Carlos Sainz óriási balesetet szenvedett az Extreme E futamán, íme:
Perez: én fizettem meg az FIA inkonzisztens munkájáért
Sainz a Verstappennel való küzdelemről: „Nem számít, hogy ő a volt csapattársam"
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.