Motorok befagyasztása: közel a megegyezés?

Mint ismert, a Honda 2021 végén elhagyja az F1-et, a Red Bull így fontos döntés előtt áll. A csapat már többször is elmondta, hogy támogatná a motorok befagyasztását, ezzel azonban nem mindenki ért egyet.

Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A korábban az F1 berkein belül dolgozó Marc Priestley elmondta, hogy gondolkoznak a csapatok jelenleg a motorok befagyasztásával kapcsolatban.

„Az alapvető probléma az, hogy a Red Bull 2022 elejétől nem tudja fejleszteni motorját” – idézi Priestley-t a GPtoday.com.

Még több F1 hír:

„Az ő érdekük az, hogy befagyasszák a motorok fejlesztését, és ne kelljen erre a célra külön csoportokat létrehozni.”

„A Mercedes örömmel csatlakozna ehhez a kezdeményezéshez, ami előnyük tudatában logikus. A hátrányban lévő gyártók, mint a Ferrari, ellenben hátrányban lennének ezzel a módosítással.”

„A csapatok jelenleg egy kompromisszumos megoldáson dolgoznak. Lehetséges, hogy aki hátrányban lesz, az zsetonrendszer keretében lehetőséget kap majd a felzárkózásra. Szerintem közel vagyunk a megállapodáshoz, aminek köszönhetően folytatódhatna a Red Bull és a Honda együttműködése” – osztotta meg értesüléseit Priestley.

Nico Rosberget a visszatérésről kérdezték 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ducati, mint F1-es motorgyártó?!
Következő cikk Ecclestone: „Mindannyiunknak hiányzik a régi Seb”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország