Motorcsere a Red Bullnál

Silverstone a hétvégén két héten belül másodjára látja vendégül a Forma-1 mezőnyét. A Red Bull tovább folytatja a Mercedes üldözését, amiben a frissen beépített új erőforrások lehetnek segítségükre.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, George Russell, Williams FW43

Charles Coates / Motorsport Images

A második silverstone-i hétvégére érkezve továbbra is úgy tűnik, hogy a Red Bullnak van reális esélye az eddigi abszolút dominanciát felmutató Mercedest befogni. Esélyeiknek kedvezhet, hogy új motorokat kaptak a hétvégére, bár nem ezen megfontolás végett.

A Honda ugyanis úgy döntött, mindkét Red Bull pilótának, Max Verstappennek és Alexander Albonnak autójába egyaránt új erőforrásokat raknak, amelyet a Twitteren jelentettek be.

 

„Az erőforrások felhasználásával kapcsolatos stratégiánknak megfelelően mindkét Red Bullba új hajtóegység kerül a második silverstone-i futamra. A csere nagyobb mozgásteret biztosít majd az idei évben rendelkezésre álló erőforrások felhasználásában. Az új motorok megegyeznek az eddig használt verzióval.”- tájékoztatott a Honda.

A japánok új motorja tehát teljesítmény szempontjából nem jelent előrelépést a Red Bull számára. A csere célja az erőforrások gazdaságos felhasználása, az esetleges meghibásodás elkerülése.

Logikus lenne, hogy a szintén Honda motorokat használó Alpha Tauri is végrehajtja a Red Bull által megejtett cserét. A faenzai csapat azonban az erőforrások felhasználását illetően hátrányban van a Red Bullhoz képest. „Az Alpha Taurinál nem lesz változás” – közölte a Honda.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Gasly már a Magyar Nagydíjon megkapta második erőforrását, Kvyat esetében pedig először is meg kell vizsgálnunk, károsodott-e motorja a vasárnapi ütközés következtében.” – indokolták a döntést.

Max Verstappen és Alexander Albon tehát új motorokkal szállhatnak harcba a hétvégén, hajtóegységeik számottevő erősödésére azonban nem számíthatnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Továbbra is bizonytalan a Haas jövője
Következő cikk Horner: a kérdés most az, mi is megcsinálhatjuk-e a Racing Point trükkjét az AlphaTaurival

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország