BRÉKING

Mostantól minden Vettel és a Red Bull kezében van, Alonso hátrányba került

A Red Bull Racing címvédője rendkívül boldogan nyilatkozott a koreai futam leintését követően, mely egyúttal azt is jelentette, hogy átvette a vezetést a világbajnoki tabellán Fernando Alonso előtt, aki most harmadik lett.A második helyre Mark Webber jött be a másik RB8-assal Sebastian Vettel mögött.

Fotó: Red Bull Racing
Sebastian Vettel:
„Nagyon boldog vagyok. Ez egy fantasztikus futam volt tőlünk, és természetesen a rajt volt a legfontosabb, amit jól kaptam el. Nem voltam biztos az előzésben, mivel a poros ívről indultam, de Mark (Webber) beragadt, és képes voltam őt megelőzni. Nagyon közel volt, és a hetedik fokozatig felkapcsolván hallottam, hogy mellettem van, majd a KERS használatának köszönhetően meg tudtam tartani az első helyet. Ezt követően csak úgy nyomtam, ahogy csak tudtam.”

„Az első kiállásig minden szoros volt, és Mark igen közel volt hozzám. Talán egy kicsit tovább maradhattam volna kint az első kiállásnál, de végül két tökéletes bokszmunkát láthattunk a csapattól. Sajnos az egyik kanyarban hibáztam, ami veszélybe sodorta a versenyemet. A jobb első gumikra nagyon figyelnem kellett. Összességében azonban végig uralni tudtuk a versenyt. Nehéz volt, de megcsináltuk.”

„Köszönettel tartozom a csapatnak, mely rendkívül keményen dolgozott, és Japán óta semmit sem pihent. Nagyon fontos lépés volt ez tőlünk a bajnokságban, és remélhetőleg hasonlóan jól folytatódik mindez. Most csak magunkra koncentrálunk, mivel nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk. Láthattunk már hullámvölgyöket a szezonban, és a Ferrarit soha nem szabad leírnunk. Biztosan szoros és izgalmas lesz a folytatás.”

Mark Webber:
„Ez egy nehéz futam volt, amit sajnos nem sikerült megnyernem. A rajtom nem sikerült valami jól, miután beragadtam és nem tudtam azonnal elindulni. Egyelőre nem tudom, hogy ennek mi volt az oka, de ki fogom elemezni a startot. Gratulálok a csapatnak és Sebastiannak (Vettel), aki megérdemelten nyert. Nagyon ügyesen vezetett. Elégedett vagyok, de persze jobb lett volna nyerni. A folytatásban azonban még mindig lehet erre esélyem.”

„A versenyen nagyon figyelnünk kellett a gumikra, különösen a jobb elsőre. Ez mindenki számára egy nagy kihívást jelentett.”

Fernando Alonso:
„Mindenképpen jobbak lehetünk. Elégedettnek kell lennünk a mai teljesítményünkkel. Ez egy nagyon jó eredmény ma nekem és Felipének is. A McLaren már megelőztük a csapatversenyben, amire nem is gondoltunk volna három-négy versennyel ezelőtt. Haladunk előre, de nagyon fontos, hogy megtegyük az utolsó lépéseket is előre. Legalább olyan versenyképesnek kell lennünk, mint a Red Bull, ami nem lesz könnyű.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nyert Koreában, és átvette a vezetést a világbajnokságban Alonso előtt
Következő cikk Hamilton: A bajnokságnak vége a mi részünkről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország