Most már ezt is tudjuk: Vettel nem pisil az autójába, de tud olyanokról, akik igen (videó)

Az Azeri Nagydíj összességében egy meglepetésdobogót hozott nekünk, hiszen Sergio Perez kivételével nem feltétlenül várhattuk, hogy Sebastian Vettel vagy Pierre Gasly is pezsgőzzön vasárnap. A jó hangulatú díjkiosztó után ők hárman a sajtótájékoztatón is elemükben voltak.

Sebastian Vettel, Aston Martin, 2nd position, sprays Champagne

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A pódiumceremóniát követően szokott jönni a versenyzők hivatalos sajtótájékoztatója, Sebastian Vetteltől pedig megkérdezték, hogy mennyire érzi különlegesnek az első Aston Martin-os dobogóját, hiszen már előtte szerzett 121-et.

A német bajnok természetesen kifejtette, hogy kellett ez már neki, de különösen annak örült, hogy erős versenyt futott, és minden összeállt számára. A piros zászlós megszakítás során egyébként megfigyelhető volt, hogy mindenki kiszállt az autójából, kivéve egy pilótát: ő volt Vettel.

Elmagyarázta azt is, hogy miért. „Ha lehetőség adódik, akkor ott kell lenni, élesnek kell maradnod. A szünet alatt én az autóban maradtam, mert nem akartam kiesni a zónából, nem akartam elterelni a figyelmemet, készen akartam állni. Úgy érzem, hogy mindent kihoztunk a mai napból.”

Még több F1 hír:

Ezek után viszont picit furcsa irányba indultak el a dolgok: „Eléggé kényelmes nekem az autómban, és én vagyok azon kevés versenyzők egyike, aki nem pisil az autójában, így tovább tudok ott maradni” – mondta viccesen Vettel.

Gasly erre megkérdezte tőle, hogy ismer-e valakit, aki ezt szokta csinálni. „Igen, igen. Te nem?” – kérdezett vissza Vettel. A francia futamgyőztes rávágta, hogy ő bizony senkit sem tud, aki ezt csinálná az autójában. Úgy tűnik azonban, hogy Vettel talán többet is tud a kelleténél.

„Szerintem kb. a mezőny fele ezt szokta csinálni. Én viszont nem, sosem tettem. Egyszer már megpróbáltam, de nem működött!” – zárult le a párbeszéd a két pilóta között, nevek viszont sajnos nem hangzottak már el.

 

Häkkinen szerint vannak még dobogók Vettelben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher egykori csapattársa, Eddie Irvine megnevezte, ki a legjobb a mezőnyben...
Következő cikk Rosberg elárulta, hogy melyik F1-es pályarészt tartja a legijesztőbbnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország