Most akkor van szerencse vagy nincs? Érdekes, amit Hamilton mondott

Most akkor van szerencse vagy nincs? Érdekes, amit Hamilton mondott

Nico Rosberg próbálja helyretenni Lewis Hamilton szavait: egy biztos, nem fognak közös nevezőre jutni. Nem is ez a cél, hanem az, hogy legyőzze csapattársát a pályán – az pedig nem lesz könnyű, szüksége lesz némi szerencsére.

Hamilton még szerdán adott interjút a Channel NewsAsiának, amiben kifejtette, hogy szerinte nem létezik a motorsportban olyan, hogy szerencse, ő nem kíván ezzel foglalkozni. Mondta mindezt arra hivatkozva, hogy Rosberg balszerencsésnek titulálta magát a monzai kiesése miatt. A német versenyző ma reagált csapattársa véleményére és a bajnokságban elfoglalt pozíciójáról is beszélt.

„Mostanság nagyon balszerencsés voltam. Próbálkoznom kell és lecsökkenteni a hátrányt Lewisszal szemben. Elhúzott, és az is biztos, hogy szükségem van némi szerencsére”- fejtette ki. De Hamilton megmondta, ő nem foglakozik a szerencsével… „Ez tény. Van szerencse, és van balszerencse. Szerintem biztosan van ilyen”- mondta Rosberg.

Azt is csodálkozva hallotta, hogy Hamilton elmondása alapján „emelnie kellett a tétet az elmúlt években, felnőni a kihíváshoz”. „Érdekes…” – felelte Rosberg. „Egyébként is emelem a tétet, hogy remek munkát végezzek. Természetesen ő nagyszerű versenyző, nekem pedig remekül kell vezetnem, hogy legyőzzem. Ennyi.”

Végül pedig azt kérdezték tőle, lehet, hogy Hamilton őt másolja a hajszőkítéssel. „Úgy tűnik”- fogta rövidre Rosberg.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING