Most akkor ki a Spanyol GP favoritja?

A Forma-1 2018-ban izgalmas és kiszámíthatatlan. A Mercedes, a Ferrari és a Red Bull ennek megfelelően akár még a jól ismert barcelonai pályán is szoros csatát vívhat a győzelemért.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H leads on lap one

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H leads on lap one

Sutton Images

Azerbajdzsánban ismét egy kaotikus verseny szemtanúi lehettünk, amihez természetesen nagyban hozzájárult a Red Bull párosa is, hiszen Ricciardo és Verstappen szinte az egész versenyen egymás nyakában lihegtek.

Érdekes lesz látni, hogy a Red Bull, ha hasonló képeket lát majd Barcelonában is, akkor vajon rájuk szól-e - annak ellenére is, hogy Bakuban még tagadták a csapatutasítás bevetését. 

Mindeközben pedig ott a Ferrari, akik eddig Ausztráliát leszámítva a mezőny legjobbjának tűntek - legalábbis az időmérőn egyértelműen. A versenyen már a stratégiának is komoly szerepe van, amihez még jönnek a váratlan biztonsági autós fázisok is. 

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 and Sebastian Vettel, Ferrari celebrate i n parc ferme

Na meg amúgy ott a Mercedes is... akik nem rosszak, de azért magukhoz képest jónak sem mondhatóak. Bakuban is mondhatjuk, hogy először majdnem Valtteri Bottas, majd végül Lewis Hamilton ölébe hullott az idei első győzelmük. Barcelonában azonban ezen változtatnának. 

Ahogy egyébként szinte minden F1-es csapatnál megérkezik az idei első komolyabb fejlesztési csomag... vagyis az erősorrend egy kicsit megkavarodhat. 

Ki lehet a befutó? 

A 2018-as szezonban hihetetlen, de úgy tűnik, hogy Sebastian Vettel a legesélyesebb a győzelemre - a Mercedes éveken át tartó dominanciáját figyelembe véve, ezt furcsa is kimondani - de hát az eddig látott versenyek alapján a négyszeres világbajnoknak lehetnek a legjobb esélyei. Még egy olyan klasszikus pályán is, mint Barcelona. 

Ahogy egyébként Kimi Räikkönen is ott lehet az élen, hiszen idén a finn is sokkal következetesebb teljesítményt nyújt - már amikor épp nem a stratégia vagy a csapata tesz neki keresztbe. Mindenesetre a finn a továbbiakban is ott lehet Vettel közelében. 

A Mercedesnek szintén jó esélye lehet a rajtrács második sorára, hiszen szombatonként a Red Bull egyelőre elmarad a TOP 2 istállótól - szó se róla, lehet, hogy ez szándékos, és a bikák inkább a versenyt tartják szem előtt.  

Mindenesetre Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is esélyes lehet egy-egy dobogós helyezésre. Igaz, a négyszeres brit bajnok mostanában jobban szokott szenvedni finn csapattársánál, meglátjuk, ez Barcelonában is így lesz-e. 

Majd jönnek a Red Bullok, akik talán ha nem csak egymással lennének elfoglalva akkor akár még a Mercedes-Ferrari duót is támadhatnák, csakhogy az oda-vissza előzgetés elég időigényes...

Max Verstappen idén eddig nem igazán találta a következetességet, és a holland szezonja több okból kifolyólag elég hullámzóan alakul. Daniel Ricciardón ellenben látszik, hogy pályafutása csúcsára érkezett, és a bakui hibáját leszámítva nagyon erős és látványos versenyzést mutatott be. 

Carlos Sainz Jr., Renault Sport F1 Team R.S. 18 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB14 battle

A topcsapatok mögött pedig kétségtelenül hasonlóan izgalmas csata zajlik a középmezőnyben - igazából mondhatjuk, hogy ahogy azt már megszokhattuk - viszont idén eddig mintha a Renault lenne a negyedik erő a mezőnyben. Hülkenberg és Sainz is ott tud lenni a nagyok mögött, míg a versenyen a McLarennek, is van némi esélye. 

A Force India pedig kétségtelenül a fejlődés útjára lépett, hiszen a britek az év eleji nullázásokat követően Bakuban még a dobogóra is felállhattak - kétségtelen, hogy ez azért a sok élmezőnybeli kiesőnek is köszönhető. 

Lényeg, hogy a mezőny a hétvégén visszatér a téli tesztek helyszínére, vagyis a versenyzők szinte csukott szemmel is végig tudnak menni a pályán, az autók azonban február/március óta rengeteget változtak, és a hétvégén még további újítások várhatóak. Az erősorrendről tehát talán most egy kicsit tisztább képet kaphatunk... 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen az első győzelmével lenyűgözte Kubicát
Következő cikk Lehet trükközni a kipufogógázzal az F1-ben, de 2019-től már felesleges lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország