Montoya: „Őrület”, hogy ilyenért büntetnek

A korábbi Forma–1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint „őrület”, hogy amiatt büntettek meg több versenyzőt is az Osztrák Nagydíjon, mert a külső íven bepróbálkozók ellen védték a pozíciójukat.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B,Charles Leclerc, Ferrari SF21

Fotót készítette: Erik Junius

Lando Norris ötmásodperces időbüntetést kapott, mert a biztonsági autós újraindítás után a 4-es kanyarban leszorította a pályáról Sergio Perezt, aki a külső íven igyekezett megelőzni őt. A mexikói így azonban a kavicságyba kényszerült, és számos helyezést veszített.

A büntetést a McLaren és a Red Bull is kritizálta, de az FIA versenyigazgatója, Michael Masi kijelentette, hogy Norris egyszerűen nem hagyott egy autó szélességnyi helyet, ahogyan azt a szabályok előírják ilyen esetekben.

Később aztán Perez is elkövette ugyanezt a hibát, hiszen kétszer is kitessékelte Charles Leclerc-t, ezekért az incidensekért pedig ő is kétszer öt másodpercet kapott, ami így a futam végén egy helyezésébe is került.

Még több F1 hír:

Montoya viszont úgy látja, hogy azoknak a versenyzőknek, akik a külső íven próbálkoznak előzéssel, tisztában kellene lenniük az ilyenkor fennálló lehetséges következményekkel. „Ami a futamon történt, az én véleményem szerint… Azért kapnak büntetést, mert kavicságy van ott?” – mondta a kolumbiai a Motorsport TV Live-nak a futamot követően.

„Ha ott mondjuk aszfalt van, akkor ez már nem büntetés? Ha valaki átkényszerít valakit egy banánon és letereli a pályáról, miért nincs büntetés, és a 4-es kanyarnál miért volt? Mert kavicságy van a pálya mellett? Mindenki, akivel fej-fej mellett vagy és leterel téged a pályáról, annak büntetést kéne kapnia?”

„Nem tudom. Szerintem ez őrület. Ha én dönthetnék, akkor azt mondanám, hogy ha kívül vagy, akkor nem is kéne ott lenned, mert ezt már a gokartos időszakban is megtanítják. Hacsak nem változtatják meg a kisebb kategóriákban a mentalitást, akkor nehéz lesz a dolog.”

„Minden gyereket arra tanítanak, hogy ha valaki megpróbál téged a külső íven megelőzni, akkor levezeted őket a francos pályáról! Muszáj ezt tenni! Szóval mit vársz? Miért leszel mérges, ha a külső ívet választod?”

 

A kétszeres Indy 500-győztes versenyző úgy érzi, hogy az FIA-nak egyértelműbbé kéne tennie a szabályokat a kerék a kerék elleni csaták esetében, bár elismerte, hogy van egy szürke zóna, amikor azt kell meghatározni, hogy mi számít annak, hogy két autó egymás mellett van.

„Vagy azt kéne, hogy hagyják a pilótákat versenyezni, vagy a bírák mondják meg, hogy ezt nem szabad, és helyet kell hagynod. Ha az utóbbi a helyzet, akkor viszont el kell dönteni, hogy mikor vagy egy másik autó mellett. Ha mondjuk a fél autó már ott van, akkor helyet kell hagyni?” – igyekezett rámutatni Montoya a faramuci helyzetre.

„Amikor meg kell ezeket ítélni, az már eleve nem jó, mert valaki úgyis mérges lesz a döntés miatt, mert az egyik azt gondolta, hogy már pozícióban van, a másik meg azt mondja, hogy még nem volt teljesen mellette.”

Az Alpine úgy érzi, belekeveredtek a Mercedes és a Red Bull csatájába, és most ezért szenvednek hátrányt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes „saját maga generálta a problémáit” Ausztriában
Következő cikk Ricciardónak „szüksége volt” egy kis szórakozásra az újabb időmérős csalódás után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország