Montoya: Norrisnak sokkal agresszívebbnek kell lennie
Juan Pablo Montoya határozottan úgy véli, hogy Lando Norrisnak sokkal agresszívebben kellene fellépnie a csapattársa ellen, ha meg akarja nyerni a világbajnoki címet.
Lando Norris, McLaren F1 Team, 3rd position, in the Press Conference
Fotót készítette: Sam Bagnall / Motorsport Images
Parázs csatára van kilátás a világbajnoki címért 2024-ben azok után, hogy a McLaren Lando Norrisszal az élen igencsak meggyőző teljesítményt nyújtott az előző futamokon. Monza azonban rávilágított arra, hogy két első számú pilótával aligha lehet esélye a britnek a címre.
Erre jutott a maga idejében igencsak látványos megmozdulásokat produkáló Juan Pablo Montoya is, akinek elsősorban Ralf Schumacher mellett kellett néha „kitennie a könyökét”. A kolumbiai azt tanácsolja Norrisnak, hogy legyen keményebb.
„Véleményem szerint Landónak egy kicsit agresszívabbnak kell lennie” – vélekedett a saját Forma-1-es pályafutása során a harcias stílusáról ismert Montoya az AS Colombia című lapnak, mikor Lando Norrisról kérdezték.
„A helyében én is az lennék” – vélekedett a 48 éves egykori McLaren-pilóta. „Mert Oscar világos mércét állít fel ebben a tekintetben. Mindig nagyon agresszíven támad. Piastri is alkalmazta az úgynevezett „papaya-szabályokat”, mert tudta, hogy Norris nem tudja felvenni vele a versenyt.”
Az Olasz Nagydíj első körében Oscar Piastri a külső íven előzte meg Norrist, aki később elmondta, hogy ha nem a csapattársa lett volna ott mellette, akkor keményebben védekezett volna. Montoya szerint ez a hozzáállás kell a brittől.
„Tudta, hogy Lando a bajnoki címért küzd, és sebezhető. Nem kockáztathatta meg a bukást” – vélekedett a Monzában látott éles „ütésváltásról” a kolumbiai. „Biztos vagyok benne, hogy a csapat beszél erről, és megvizsgálják, hogy alkalmaznak-e egy csapatutasítást.”
„Az igazság az, hogy erre szükség van, ha meg akarják nyerni a világbajnokságot Landóval. Fontos, hogy ez megtörténjen, mielőtt a Red Bull ismét javítana.”
Eközben Ralf Schumacher arról beszélt, hogy az Aston Martinnak biztos munkakörnyezetet kell teremtenie Adrian Newey számára, hogy sikeresek lehessenek.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.