Montoya: Marko nem azért kritizálja a pilótáit, mert ki akarja rúgni őket

Az egykori Forma-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint semmi gond nincs Helmut Marko munkamódszerével, aki inkább nyomásgyakorlással igyekszik kihozni a pilótáiból a maximumot, semmint dicsérkedéssel. A kolumbiai azt is elmondta, hogy Sergio Perez helye nincs veszélben.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, Max Verstappen, Red Bull Racing, Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Az utóbbi napok egyértelműen a Red Bullról és az AlphaTauriról szóltak, hiszen nem kis meglepetést okozott a bejelentés, mely szerint Nyck de Vries nem folytathatja tovább a Forma-1-es pályafutását, akinek a helyét a Magyar Nagydíjtól Daniel Ricciardo veszi át.

A döntésre azt követően került sor, hogy az ausztrál a hírek szerint remekül teljesített a gumiteszten Silverstone-ban, de a háttérben sokan egy esetleges versenyzői ülésre tett ígéretet sejtenek, amelynek következtében Ricciardo később elfoglalhatná Sergio Perez helyét a Red Bullnál.

Kész tényként persze semmit sem lehet venni, ugyanakkor Ricciardo több alkalommal is kijelentette, hogy nem kíván versenyképtelen csapatnál vezetni, amivel nem kis ellentmondásba keveredett, hiszen az AlphaTauri a leggyengébb istálló jelenleg a mezőnyben. Juan Pablo Montoya szerint ugyanakkor Perez ülése jelenleg nincs veszélyben.

„Checo csapattársként nagyon jó hangulatot teremt, mert Max nincs semmilyen nyomás alatt” – vélekedett Montoya VegasInsidernek. „A média imádja piszkálni (az ilyesfajta dolgokat). A média imádja a piszkálódást. Olyan, mint egy kutya a csonttal, az emberek pedig reagálnak a történetre.”

Az egykori F1-es arra is kitért, hogy Marko nem azért kritizálta De Vries szereplését a szezon során, mert meg kívánt szabadulni tőle, hanem pont ellenkezőleg, így akarta teljesítésre késztetni.

„Ahogy Helmut az ilyen dolgokat kezeli, szóval nem azért gyakorol nyomást, mert ki akar rúgni, hanem azért, hogy teljesíts. A legtöbbet akarja kihozni belőled. Nem veregeti meg a válladat, és nem mondja, hogy 'te vagy a legjobb, meg tudod csinálni'. Nem, azt mondja, hogy 'szedd össze magad, vagy repülsz'.”

Eközben De Vries sem ül a babérjain, a menesztése után egy nappal ugyanis rögtön a korábbi főnökével egyeztetett, vélhetően egy esetleges versenyzői ülés lehetőségével kapcsolatban…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 elérte a határt a 24 futammal, mondják a csapatfőnökök
Következő cikk Coulthard: Ricciardo még nem heverte ki a Norristól elszenvedett vereséget...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország