Montoya: a Red Bullt már csak az elbizakodottság állíthatja meg
A korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint már csak az elbizakodottság állíthatja meg az „elképesztő” Red Bullt és Max Verstappent abban, hogy bezsebeljék az idei bajnoki címeket.

Miközben arról sok szó esik, hogy a Ferrari miként ejti ki saját kezei közül a kínálkozó lehetőségeket, arról talán már kevesebb, hogy a Red Bull milyen remek munkát végez idén is, pedig az év elején nekik is voltak gondjaik.
A Williamsnél és McLarennél versenyző Montoya szerint a Red Bull remekül kezeli ezt a szezont. „Igazán lenyűgözőek. Ők nem félnek a vereségtől. A hozzáállásuk olyan, hogy az sem baj, ha elszúrjuk, mert legalább megpróbáltuk. Ezzel szemben a Ferrari azt mondja, ne rontsuk el, mert nyerhetünk” – magyarázta a kolumbiai a VegasInsidernek.
„Ha a Red Bull nem bízza el magát a jelenlegi helyzet láttán, akkor meg fogják nyerni. Elég csak megnézni a legutóbbi futamot Budapesten. A tizedik helyről indultak, és senki sem gondolta volna, hogy nyerhetnek. Még csak nem is tűnt lehetségesnek.”
„A Ferrari eközben a Mercedesszel harcolt, ezért a végén nem is értették, hogyan győzhette le őket a Red Bull. Folyamatosan rossz helyzetbe hozzák magukat.”
„Szerintem most nagyon érdekes az F1 alakulása” – folytatta Montoya. „A Ferrari állt elő a leggyorsabb autóval, de nem tudták jól kihasználni. Sokat hibáztak, és mindenki azon tűnődik, hogy össze tudják-e szedni magukat, és ha igen, akkor elég gyors lesz-e még az autójuk.”
„A másik nagy kérdőjel a Mercedest övezi, akikről azt beszélik, hogy egy nagyon jelentős fejlesztéssel érkeznek majd a szünet utánra. Klassz lenne látni, hogy ők is beszállnak a harcba. Ha be tudnak ékelődni a Ferrari és a Red Bull közé, akkor ez sima lesz Max számára.”
„Arra is emlékezni kell viszont, hogy a bajnokság fele még hátravan. Szóval nem lehet még túlzottan ünnepelni, mert láttuk már a pilótákat hibázni. Ez viszont már csak ilyen, mindenki hibázik” – zárta gondolatát a hétszeres F1-es futamgyőztes.
Ilyen volt a 2022-es F1-es idény első fele
Steiner elmondta, hogyan birkózott meg a koronavírussal a Haas csapata
Russell próbál normális életet élni, még nem szokta meg a hírnevet
Latifi kívánsága: a Williams csak a Brit Nagydíjtól kezdve értékelje a 2023-as esélyeit
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.