Montoya: a Mercedesnek hamar értesítenie kell Bottast a jövőjéről, hogy csökkenjen rajta a nyomás

Juan Pablo Montoya úgy véli, minél hamarabb hozna döntést a Mercedes Valtteri Bottas F1-es jövőjéről, annál hamarabb azzal kerülhetne le a nagy nyomás a finn válláról, és a kapcsolata is jobb lehetne a csapattal.

Valtteri Bottas, Mercedes

Valtteri Bottas, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

Bottasnak nincs szerződése a következő évre, és George Russell személyében komoly kihívója is akadt az ülésére. A csillagosok egyértelművé tették, hogy nem fogják elsietni a döntésüket a jövő évi felállással kapcsolatban, miközben Bottas szeretné, hogy a találgatások ne vonják el a figyelmét a versenyzésről.

A gond csak az, hogy a szezonkezdés nagyon rosszul alakult számára, hiszen eddig a harmadik helynél jobbat nem tudott idén felmutatni, ráadásul a bajnokságban csak az ötödik helyen áll, és fele annyi pontot sem szerzett, mint a márkatárs, Lewis Hamilton.

Még több F1 hír:

Amikor Bottas jövője került szóba, a korábbi F1-es pilóta és kétszeres Indy 500-győztes, Montoya úgy fogalmazott, hogy a csapat megkönnyíthetné pilótája dolgát, ha már hamar tisztáznák a jövőjét, így pedig kevesebb nyomás alatt versenyezhetne a pályán.

„Ha odamennének hozzá, és megmondanák neki, hogy nincs közös folytatás, akkor sokkal jobbá válna a helyzet, bármi is legyen a végkifejlet. A lényeg, hogy hamar eldöntsék, mert jelenleg elég rossz helyzetben van, mert nem tudja mi lesz, csak a munkáját kell végeznie, és akkor talán lesz ülése” – mondta a témáról a kolumbiai a Motorsport TV Live-nak.

„Ez a lehető legrosszabb szituáció, mert olyan gyorsan akarsz menni, amennyire csak lehet, de közben nem akarsz hibázni sem. Ez a kombináció szörnyű, mert a rontás miatti nyomás egyre csak nő, és amikor nem alakulnak jól a dolgok, akkor a csapattal való kapcsolat sem lesz a legjobb.”

 

Russell egyébként a szezon végével szabadon igazolhatóvá válik, mivel lejár a három évre kötött szerződése a Williamsszel, így esély van arra, hogy a Mercedes felhozza őt a csapatához, hiszen a németek támogatják a pályafutását már jó ideje.

A brit pedig többször lenyűgözte már a közvéleményt, hiába ül a mezőny egyik leglassabb autójában már harmadik éve, tavaly pedig a Szahír Nagydíjon megmutatta azt is, hogy mit tud, ha egy versenyképes autóban kap lehetőséget.

„Szerintem eddig kivételes munkát végzett. Majd látjuk, mi lesz, ha Russellnek Lewishoz kell felérnie. Talán jól fog majd kinézni az edzéseken, ahogyan Bottas is, de aztán a futamon Hamilton megveri őt 20-30 másodperccel. A siker kulcsa az lesz, hogyan tud erre fejben reagálni” – vélekedett Montoya.

Nem a megszokott témákról beszélgetett Hamilton és Verstappen a Francia Nagydíj után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko kijelentette, nyomást fognak helyezni az FIA-ra
Következő cikk Schumacher a szezon eleje óta rossz pozícióban ül a Haasban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország