Montezemolo: Rendkívül csalódott vagyok az időmérő miatt!

Luca di Montezemolo nem tudta és nem is akarta leplezni az érzéseit a tegnapi időmérő után.  Belgiumban sok pontot, Monzában pedig a pole pozíciót veszítették el, de Felipe Massa szépíthet – foglalta össze a Ferrari elnöke.  

Fotó: Scuderia Ferrari

A tegnapi műszaki hiba – mely a Ferrari szerint egy egyeurós alkatrésznek tudható be – az „idei legkönnyebb pole pozíciótól” fosztotta meg a csapatot. Fernando Alonso nem volt boldog, és ez ugyanúgy elmondható a Scuderia elnökéről is:
 
„Rendkívül csalódott vagyok, mivel ma valóban könnyen harcban lehettünk volna a pole pozícióért”- kezdte Montezemolo a Ferrari motorhomejában.
 
„Fernando mindig gyors volt, és az autónk itt működött a legjobban. Minden szabadedzésen gyors volt, és a Q1-ben és a Q2-ben is. Csalódás jelent az, ha az ember az első rajtkocka helyett a tizediken végez. Különösen akkor, ha az ember szem előtt tartja a Spában történt eseményeket.
 
„Ott nagyon sok pontot veszítettünk, itt pedig a pole pozíciót”- mérlegelt az elnök.
 
„Meg kell nézni Vettelt. Egy másodperccel volt mögöttünk, és most öt hellyel előttünk van. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: most Monzában vagyunk. Van egy autónk a második sorban. Felipének nagyon nagy esélye van arra, hogy holnap megnyerje ezt a versenyt – magának, a csapatnak, és a jövőjének is! Mindannyian tudjuk, hogy Fernando mennyire erős a versenyen”- tette hozzá Montezemolo.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING