BRÉKING

Montezemolo: Jövőre egy olyan gép kell, mely azonnal versenyképes!

Luca di Montezemolo egy olyan versenyautót követel a csapattól, mely már az Ausztrál Nagydíjtól versenyképes.  A megbízhatóságot meg kell tartani, de az F2012 utódjának az első rajtsorban kell lennie.

Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari elnöke elmondta, hogy a következő szezonban lehetőleg már az Ausztrál Nagydíjtól egy versenyképes autót szeretne látni a pályán:
 
„Ami ebben az évben történt, az abból ered, ami tavaly történt. Ezen a téren egy mélyreható elemzést fogok kérni, és fejlesztést a szervezetben és a munkamódszerben, mert a következő évben az első versenytől fogva győztes autóval kell rendelkeznünk, és nem ez volt a helyzet az utóbbi két évben”- mondta Montezemolo a Rai Uno-nak.
 
„Az biztos, hogy a bajnokság elvesztése nagy szomorúságot és bánatot vált ki, mivel mindig nyerni akarunk, és közel is kerültünk hozzá”- folytatta a Ferrari elnöke.
 
„Büszke vagyok a munkára, amit végzett a csapat, melyet a legmegbízhatóbb autóval végeztek, és azért is, hogy sohasem rontották el a stratégiát, és mert nem hibáztak a kerékcserék alatt. A csapat a legvégéig teljesítette a kötelességét. Még ha mi is vagyunk az a csapat, mely a legtöbb pontot szerezte az utóbbi öt versenyen, és még ha nagy elégedettséggel is szemléltem mindkét versenyzőnket a dobogón tegnap, hiányt szenvedtünk egy elég gyors autóban ahhoz, a rajtrács elejére kerüljünk, és ez volt a legnagyobb problémánk ebben a szezonban”- mondta Montezemolo.
 
Montezemolo abban is biztos, hogy Alonso gyorsan összekapja magát a tegnapi események után:
 
„Úgy fog reagálni, mint az egész csapat: a csapat azért dolgozik, hogy elérjék, amit kértem tőlük, azaz egy olyan autót, ami már az elejétől fogva gyors, és azonnal versenyképes. Ami az autót illeti, Fernandónak részben igaza van; 2013-ban fenntartjuk ezt a lenyűgöző megbízhatóságot, ami lehetővé tette számunkra, hogy megszerezzük a második helyet a konstruktőri és az egyéni bajnokságban. Mindazonáltal igaza van: egy gyors autóval kell rendelkeznünk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Senna a Caterhamnál, Petrov a Marussiánál házal
Következő cikk Brazil Nagydíj – rajtrács: Hamilton, Button, Horner, Whitmarsh, Piquet, Rosberg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország