BRÉKING

Montezemolo: Jogos volt Vettel büntetése!

Luca di Montezemolo, a Scuderia Ferrari elnöke szerint a versenybíróság jó döntést hozott akkor, amikor Fernando Alonso javára áthajtásos büntetéssel sújtotta a címvédőt.Montezemolo összességében elégedett azzal, ahogy számukra alakult az olaszországi versenyhétvége.

Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrari természetesen nagyon izgatottan és reményteljesen várta a monzai hétvégét. A csapat a hazai helyszínén egy 3. és egy 4. helyet szerzett, mely nem az, amit a Ferrari elnöke remélt.

De tekintve azt, hogy a Red Bull Racing még pontot sem szerzett, valamint Jenson Button (McLaren) sem tudott pontokat rabolni a spanyol éllovastól, egy egész jó hétvégét zárt a legendás márka.

A Ferrari most hivatalosan is megerősítette, hogy gyakorlatilag a monzai versenyt követően azonnal folytatták a munkálatok az új fejlesztéseket illetően, melyek közül több Szingapúrban, a következő versenyhétvégén fel fog kerülni az F2012-esre.

Montezemolo ma reggel egy hosszabb találkozó keretében beszélt a csapat főnökével, Stefano Domenicali-val, megvitatva a lehetőségeket a folytatást illetően. Természetesen a középpontban a fejlesztések álltak.

„Egy érzelmes versenyhétvégén vagyunk túl.” – kezdte Luca di Montezemolo a Ferrarinak. „Nyilvánvaló nehézségeink voltak, miközben csalódtunk és reménykedtünk is, de végső soron a lehető legjobb napot zártuk a csapat és az egyéni bajnokság szempontjából.” – utalt ezzel Montezemolo a Red Bull nullázására, mely még nagyon sokba kerülhet az osztrák címvédőnek.

Luca természetesen kitért Sebastian Vettel és Fernando Alonso párbajára is.

„Ez egy kemény küzdelem volt közöttük, és azt hiszem, hogy a versenybírák jól döntöttek, főleg annak fényében, hogy az FIA a Bahreini Nagydíj után kiadott erről egy pontosítást. Biztos vagyok abban, hogy Sebastian nem akarta veszélyeztetni Fernandót. A német egy kemény, de fair versenyző.”

„Egy nagyon intenzív hét következik számunkra, miután pályára gurulunk Magny-Cours-ban, ahol a fiatal versenyzők tesztje fog zajlani. Jules Bianchi és Davide Rigon kap lehetőséget az autó vezetésére. A két versenyző felváltva gurul pályára az F2012 volánja mögött. Az egyik prioritásunkat a finomhangolás fogja jelenti a szimulátor mögött megszerzett adatokat illetően, összehasonlítva ezeket a pályán szerzettekkel. ”


Sergio Perez, a Sauber F1 Team versenyzője, aki egyúttal a Ferrari Versenyzői Akadémiájának tagja, holnap látogatást tesz Maranellóban, és egyeztet a vezetőkkel az akadémiai programot illetően.

Csütörtökön és pénteken pedig Felipe Massa folytatni fogja a virtuális munkát az F2012-es autón.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mi a közös Oliver Kahn-ban és Sergio Pérez-ben?
Következő cikk A Mercedes komoly fejlesztéseket visz pályára a héten

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország