Montezemolo: A Ferrari büszke lehet arra, amit ebben az évben tett

megosztás
hozzászólás
Montezemolo: A Ferrari büszke lehet arra, amit ebben az évben tett
2012. nov. 29. 20:20

Luca di Montezemolo ma délben beszédet tartott a Ferrari munkatársai előtt, és mindenkinek megköszönte az erőfeszítést, amit 2012-ben áldoztak a Forma-1-re.  A Ferrari elnöke a csapat munkáját dicsérte, melyet egy nagyon nehéz szezonkezdet után nyújtottak.   

Fotó: Scuderia Ferrari
Montezemolo személyesen is szólt a Ferrari embereihez, akik fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy az F2012 versenyben lehessen a címért. Az elnök annak örül, hogy sikerült legalább az egyik ellenfelet maguk mögött tartani, ugyanis a McLaren (is) jobb autóval rendelkezett náluk.
 
„Büszkének kell lennetek arra, amit tettetek, mert sikerült a legvégéig kihívóként szerepelni, még akkor is, ha nem mi rendelkeztünk a leggyorsabb autóval”- kezdte a Ferrari elnöke a két második helyezésről, amit az egyéni és a konstruktőri bajnokságban értek el.
 
„Legalább két autó volt – a McLaren és a Red Bull -, melyek jobbak voltak a mieinknél. Ennélfogva nagyon jelentős az, hogy sikerült legalább az egyik előtt maradni a konstruktőrök között, és Fernandót is a legvégéig harcban tartottuk, és ezért szeretnék is köszönetet mondani.”
 
„Ez főleg a hihetetlen megbízhatóságunk, a pit wallon és a kiállások alatt végzett munka miatt sikerült, és annak, ahogy reagáltunk egy nagyon nehéz rajt után”- utalt a szezonkezdetre Montezemolo az összegyűltek előtt.

Következő Forma-1 cikk
EXTRA: A TELJES VERSENY – BRAZIL NAGYDÍJ (FEDÉLZETI KAMERA)

Előző cikk

EXTRA: A TELJES VERSENY – BRAZIL NAGYDÍJ (FEDÉLZETI KAMERA)

Következő cikk

Ecclestone: Vettel a bajnok és, amit a Ferrari csinál, az egyszerűen vicc

Ecclestone: Vettel a bajnok és, amit a Ferrari csinál, az egyszerűen vicc

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING