BRÉKING

Montezemolo: Senna a Ferrarinál fejezhette volna be a pályafutását a Forma-1-ben

Luca di Montezemolo is csalódott amiatt, hogy nem jött létre Ayrton Senna és a Ferrari „házassága”, köszönhetően a brazil versenyző halálos balesetének.

Egyre többen szólalnak meg Senna halálának 20 évfordulója kapcsán. Legutóbb Sebastian Vettel mondott néhány egészen elismerő szót a brazil legendáról, aki 1994. május 1-jén fejezte be földi pályafutását.

Most a Ferrari elnöke beszélt a háromszoros bajnokról, akinek a tiszteletére Imolában ezen a héten egy több napos rendezvényt szerveztek, melyen természetesen a legendás olasz márka, így Fernando Alonso és Kimi Räikkönen is képviseltetni fogja magát.

„Mindig is nagyra értékeltem Ayrton versenyzési stílusát. Mint minden nagyszerű bajnok, ő is hihetetlen győzelmeket tudhat a neve mellett, miközben soha nem fáradt bele a tökéletesség keresésébe. Minden alkalommal azon volt, hogy fejlődjön. Rendkívüli volt az időmérőkön, de a versenyeken is nagyszerű teljesítményeket láthattunk tőle, amikor is mindig foggal-körömmel harcolt.”

„Ayrton terve az volt, hogy a Ferrarihoz szerződik és én is a csapatban akartam őt tudni. Amikor Olaszországban volt a San Marinói Nagydíj ideje alatt, április 27-én szerdán a bolognai otthonomban találkoztunk egymással. Azt mondta nekem, hogy nagyra értékeli ezt az egészet, és ellene van ezeknek a túlzott elektronikai segédeszközöknek, amiket akkor használtunk, melyekkel szerinte háttérbe szorultak az igazi versenyzői készségek.”

„Sokat beszélgettünk akkor egymással és világossá tette számomra, hogy a Ferrarinál akarja befejezni a pályafutását, miután néhány évvel korábban közel volt ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk. Egyetértettünk abban, hogy hamarosan újra találkozunk, és megnézzük, hogy mit tudunk tenni az akkor még érvényes szerződési kötelezettségének ügyében. Mindketten azt mondtuk, hogy a Ferrari egy ideális hely lenne számára a pályafutása folytatásának szempontjából, ami zseniális és egyedülálló volt.”

„Sajnos a sors kegyetlen volt, amikor elvette tőlünk Ayrtont és Roland Ratzenbergert. Az a Forma-1 történetének egyik legszomorúbb hétvégéje volt. Emlékszem a kedvességére és az egyszerű félénk természetére, ami totálisan ellent mondott annak, amit a pályán láthattunk tőle.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Senna minden idők legsikeresebb versenyzője lehetett volna
Következő cikk Levél a ma 20 éve elhunyt Ayrton Sennához: Túl korán és túl későn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország