Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Montezemolo: a Ferrari felépítése nem eléggé jó a modern F1-hez

megosztás
hozzászólás
Montezemolo: a Ferrari felépítése nem eléggé jó a modern F1-hez
Szerző:
, Szerkesztő

Luca di Montezemolo, a Ferrari egykori elnöke beszélt a Ferrari jelenlegi helyzetéről, és elmondta, hogy nem elsősorban Mattia Binotto a hibás a helyzetért, mivel ő túlságosan egyedül van ahhoz, hogy keresztülvigye a változást.

Luca di Montezemolo a Radio Rai műsorában adott egy hosszabb interjút amelyben természetesen téma volt a Ferrari jelenlegi helyzete is, az interjúról a Topspeedblog.it számolt be.

„Először is, konstruktív akarok lenni, nem pedig tovább rombolni” – kezdte Montezemolo.

„2014-ben én is hibás voltam, amiért elfogadtam a váltást a hibrid erőforrásokra. Alábecsültük azt a tényt, hogy a Mercedes akkor már 2 éve tanulmányozta azokat, mindezek felett pedig a német munkakultúrát is, amely akkor még ismeretlen volt Olaszországban.”

„Mi készítettünk először hibrid szuperautót a LaFerrarival, de a sötét év (2014, 4. hely a bajnokságban) után már egyből versenyképesek voltunk, de sajnos a Ferrari 2014 óta nem volt harcban a világbajnoki címért.”

Luca Di Montezemolo és Jean Todt, Ferrari

Luca Di Montezemolo és Jean Todt, Ferrari

Fotó készítője: Motorsport Images

„Amikor engem leváltottak, azt mondták, nem az számít, hogy így is pozitív volt a könyvelésünk, hanem az, hogy nyerjünk a pályán. Rengetegszer veszítettünk a legutolsó futamon, Michaellel, de Irvine-nal, Massával, és kétszer Alonsóval is.”

„A mai problémák nagy része a szervezeti felépítésből adódik. A Ferrari teljesen más, mint bármelyik másik csapat. Mattia Binotto túlságosan is egyedül van. Nincs még egy csapat, amelyet így építettek fel.”

 

„Binotto fiatal technikai igazgatóként felel a sportmenedzsmentért, a pilótákért, a technikai részlegért, és még a politikai csatákkal is foglalkoznia kell. Én a legjobbakból építettem csapatot. Ott volt Jean Todt, Ross Brawn, Rory Bryne, Paolo Martinelli, Stefano Domenicali.”

„A Forma-1 olyan, mint a nemzetközi futball, nem az útlevelet nézed, hanem a legjobbakat keresed meg, és közben fejleszted a szervezeten belülieket. A Ferraritól nagy tehetségek mentek el. Először Allison, majd Sassi, és a Mercedesnél kötöttek ki.”

„Részben a győzelemkényszer miatt, részben tapasztalatlanságból több hiba született. Hiba lenne azt hinni, hogy a Forma-1-et úgy kell kezelni, mint bármi mást otthon, ez nem egy sima cég, vagy egy ipari óriás.”

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, in the Team Principals Press Conference

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, in the Team Principals Press Conference

Fotó készítője: FIA Pool

„Nagyon aggódok, mert nem lesz könnyű kikerülni ebből a helyzetből, mert közben minden erőnkkel 2022-n kellene dolgoznunk, amikor minden megváltozik. De mit fogunk tenni most? Hogyan lehet közbeavatkozni?”

„Arról nincs szó, teljesen újjá kellene építeni a csapatot, de ez a szervezet jelenleg nem elég jó a mai, modern Forma-1-hez. Látom, hogy nehéz fejleszteni az autót, miközben a jövőn is kell gondolkozni, mert egy új szárny vagy egy orr nem elég ahhoz, hogy ez az autót megváltozzon. A szarvánál kell megragadni ezt a helyzetet, bátor döntéseket kell hozni, minél gyorsabban.”

Charles Leclerc, Ferrari SF1000 Alex Albon, Red Bull Racing RB16 and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000 Alex Albon, Red Bull Racing RB16 and Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„A pilóták nem hibásak, de én soha nem engedtem volna el Vettelt ennyire hamar. Túl nagy felelősség került Leclerc-re, és nehéz rávenni Vettelt arra, hogy konstruktívan járuljon hozzá a csapathoz, amikor már tudja, hogy el fog menni.”

„Nagyon sajnálom azt, hogy a Ferrari megvétózta azt, hogy, a Forma-1 elnöke lehessek. Ecclestone hívott, és örömmel el is fogadtam volna. Az apám mindig azt mondta, hogy „akik irigyek a múltra, nem tanultak semmit.”

Montezemolo csak annyit árult el arról, hogy ő hogyan kezelné a helyzetet, hogy „éreznétek Maranello falainak remegését.”

Ross Brawn mesélt arról, ők hogyan másoltak, amikor még az F1-ben dolgozott.

Grosjean a Hungaroringen: „Mondjátok csak, hogy mindig panaszkodom, de igazam van” (videóval)

Előző cikk

Grosjean a Hungaroringen: „Mondjátok csak, hogy mindig panaszkodom, de igazam van” (videóval)

Következő cikk

Vettel a jövőjéről: „Ez a projekt izgalmasnak hangzik!”

Vettel a jövőjéről: „Ez a projekt izgalmasnak hangzik!”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari
Szerző Köles István Ákos