Monacóban még nem szankcionálja az FIA az ékszerek viselését

Az FIA a 2022-es Forma-1-es szezon egyik felkapott témájává tette, hogy mit viselhetnek a versenyzők az autóban és mit nem. A szigorú szabályok ellen többen is felszólaltak és egyelőre zajlanak a tárgyalások a felek között.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az ékszerek viselésére vonatkozó szabályokat nem most találta ki az FIA, azok már bő másfél évtizede jelen vannak a Forma-1-ben, azonban a versenyirányítás idén kezdett el az ellenőrzésével igazán foglalkozni. Ennek, mint azt mindig is hangsúlyozzák, elsősorban biztonsági okai vannak.

A RacingNews365 információi szerint az irányító testület még a Miami Nagydíjat követően vezetett be további két záradékot a csapatok által a verseny előtt benyújtandó vizsgálati dokumentációba.

Ezek a passzusok arról szólnak, hogy a versenyzőknek meg kell felelniük a Nemzetközi Sportkódex ékszerek viselésére vonatkozó cikkelyeinek, továbbá az idén már sokat emlegetett alsónadrágnak is eleget kell tenniük az FIA tűzvédelmi előírásainak.

Mivel az ügyben még nem született konszenzus, sajtóhírek szerint a tárgyalások a hétvégi, Monacói Nagydíjon is folytatódnak a versenyzők és az FIA orvosi bizottságának elnöke, Dr. Sean Petherbridge között.

A versenyzők közül Lewis Hamilton és Sebastian Vettel lépett fel látványosan a szigorúnak tűnő verdikt ellen, a hétszeres világbajnok gyűrűkkel és órákkal felvértezve érkezett meg a Miami Nagydíj sajtótájékoztatójára, míg Vettel az alsógatyáját húzta fel az overalljára.

Még több F1 hír:

Az FIA elnöke, Mohammed Ben Szulajem támogatja a versenyigazgatóság álláspontját, miszerint a mezőny tagjainak be kell tartania a szabályokat, ugyanakkor az irányító testület hajlandó lenne eleget tenni a versenyzők személyes, vagy vallási jellegű kéréseinek az ékszerek viselésével kapcsolatban.

Egy a helyzetet jól ismerő bennfentes informátor szerint az ékszertilalom ügye június végéig is elhúzódhat, így nem valószínű, hogy az előttünk álló hétvégéken büntetéseket osztanak ki, ha valamelyik versenyző ilyen kiegészítőkben ül az autójába.

710 lóerős autójában kapták lencsevégre Charles Leclerc-t (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Exkluzív képpel gyarapította Bottas Hamilton művészeti gyűjteményét
Következő cikk A Mercedes felzárkózott a Red Bullhoz?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország