Monaco is cáfolja a futam elhalasztásáról szóló pletykákat

A Monacói Nagydíjat rendező Monacói Autóklub hivatalosan is cáfolta azokat a híreket, hogy a 2021-es Forma-1-es versenyt elhalasztják, esetleg eltörlik.

Lance Stroll, Racing Point RP19, leads Sergio Perez, Racing Point RP19

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Azok után, hogy a Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy a 2021-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat, illetve a Kínai Nagydíjat is elhalasztják, hamar szárnyra kaptak a pletykák, hogy hamarosan újabb futamok juthatnak hasonló sorsa.

A 2020-as szezonhoz hasonlóan a legnagyobb veszélyben a városi pályák lehetnek, mivel a pálya kialakítása is több hétbe kerül, azonban mind az F1, most pedig a Monacói Autóklub is elutasította azokat a Hollandiából származó értesüléseket, hogy nem rendezik meg idén az F1 egyik legnagyobb presztízsű futamát.

„A bizonyos oldalakon és a közösségi médiában terjedő pletykák ellenére a Monacói Autóklub megerősíti, hogy a Monacói Nagydíj az eredeti terveknek megfelelően május 20. és 23. között megrendezésre kerül” – áll a szervezők rövid közleményében.

Az F1 egyik szóvivője is kijelentette korábban, hogy nem terveznek további változtatásokat a 2021-es versenynaptárban.

Monaco helyzete még abból a szempontból viszonylag egyszerű, hogy eredetileg ez volt az egyetlen verseny a naptárban, amelyik nem fizetett versenyrendezési díjat az F1-nek. Ez nem mondható el sem Montrealról, sem Bakuról, ezeknek a futamoknak pedig az egyik legnagyobb bevételi forrása pont a jegyeladás, ezt azonban továbbra is veszélyezteti a koronavírus-járvány.

A Motorsport.com próbálta megkeresni az Azerbajdzsáni Nagydíj szervezőit is, azonban egyelőre nem kommentálták a versenynaptár körüli ügyeket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton: én is azt csinálom, amit Michael a Ferrarinál tett
Következő cikk Mazepin: indokolatlanul utálják az orosz versenyzőket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország