BRÉKING

Mit várhatunk a Forma-1-es Stratégiai Csoport holnapi ülésétől?

A Forma-1 főnökei és nagycsapatai csütörtökön dugják össze a fejüket, hogy megtervezzék a sport jövőjét – mind technológiai szempontból, mind üzletileg. Kérdés, hogy hány dologban tudnak már holnap megegyezni…

A Stratégiai Csoport korábbi megbeszélésein, amit mind kritikusnak neveztek, még csak a végső megegyezés közelébe sem jutottak a felek.

„Talán megváltoztatjuk a következő ülés időpontját. Talán. Nem vagyok biztos benne. Nem könnyű döntésre jutni.” – mondta a kereskedelmi jogok tulajdonosa, Bernie Ecclestone a Reuters-nek, amikor arról kérdezték, hogy szerinte mire juthatnak.

A 84 éves milliárdos cinizmusától eltekintve, a Forma-1-nek komoly változtatásokat kell bevezetnie az elszabaduló költségek, a szenvedő csapatok, a zuhanó nézettségi adatok és a fiatalok megszólítása terén is.

A Ferrari szerint a 2017-es szabályok forradalmiak lehetnek: nagyobb, hangosabb és megfizethetőbb erőforrások, és gyorsabb, félelmet keltő autók.

Az ötödik motorok kérdését is megvitatják majd – egyelőre elég ellentétes hírek láttak napvilágot a kérdésben, egyesek támogatják, míg mások néha igent, néha nemet mondanak rá a médiában.

Valójában hat csapat lesz jelen Biggin Hillben, a dél-angliai városban – Mercedes, Ferrari, Red Bull, McLaren, Williams és Force India – de persze ott lesz az FIA és a kereskedelmi jogok tulajdonosa is.

„Minden megbeszélés kritikus.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt múlt hétvégén a Spanyol Nagydíjon.

„Tudjuk, hogy néhány dolgot értékelnünk kell. Remélem, hogy jó napirendi pontjaink lesznek, és jó javaslatok, illetve döntések születnek, amiket benyújthatunk a Forma-1 Bizottságának, majd pedig a Világtanácsnak.”

„Utálom, amikor arra kell reagálnom, hogy ’A azt mondta, hogy… míg B azt mondja, hogy….’.” – tette hozzá, hogy az álláspontok jelenleg elég különbözőek. „Minden érdekelt ott lesz az asztalnál, és nagyszerű lehetőség lesz arra, hogy mindent átbeszéljünk.”

„Sok munkát már elvégeztünk, vannak külső tanácsadóink, technikai és sportszakértőink, szóval szerintem a helyzet elég egyértelmű. Tudjuk miről kell beszélnünk.”

//

A Red Bull jött, látott, győzött... és most mi lesz? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Wednesday, May 13, 2015

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hiába a kiábrándító év a Ferraritól, brutálisat kaszált a Forma-1-ben
Következő cikk Úgy kell a Forma-1-nek az Audi, mint Raikkönennek rádiócsend

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország