BRÉKING

Mit szól Alonso Vettel győzelméhez? Tökéletes időpont a kérdéshez!

Fernando Alonso nagyon bőbeszédűen nyilatkozott ma Sanghajban: beszélt a ferraris évekről, arról, mi vár a továbbiakban a McLarennél, és kitért arra is, mi lesz vele az aktív versenyzés után. Az oviedói versenyző kicsit bizonytalan a jelenlegi esélyeket illetően, a legfontosabb, hogy befejezzék a vasárnapi Kínai Nagydíjat.

"Nem tudom, hogy teljesen őszinte legyek"- felelte a spanyol bajnok a kilátásokról.

"Nincs képem arra vonatkozóan, hogyan fogunk teljesíteni ezen a hétvégén. Nagyon sok dolgot kell tanulnunk, sok minden van még, amit meg kell érteni az autón; a karakterisztikáját, beállításbeli változtatások, a megbízhatóság, mivel mindkét autó megállt Malajziában. Itt csak olyan módosítások vannak az autón, amivel ezt akarjuk elkerülni"- fejtette ki a McLaren motorhome-jában.

"Nagyon sok kérdést kell megválaszolni ezen a hétvégén"- ismerte el a kétszeres bajnok. "Ez a cél. Ami az én személyes célomat illeti, ugyanaz maradt. Nincs értelme jóslatokba bocsátkozni, amíg nem hajtottunk ki a pályára."

Melyiken kell többet dolgozni: teljesítmény vagy megbízhatóság? "Mindkettő"- reagált. "Sajnos le vagyunk maradva a felkészülés terén. A téli tesztek nem zajlottak normálisan; sok-sok kilométer hiányzik, mert a télen nem jött össze a megbízhatóság miatt. Nem fedeztük fel a problémákat, sajnos az első versenyeken fog sor kerülni minderre."

"A teljesítményben is sok mindenen kell javítani"- folytatta. "Fejleszteni kell az erőforrást, az aerodinamikát, a mechanikus oldalt. Minden egyes körön tanulunk valamit, és Malajzia talán más irányba terelt minket, mint amit korábban gondoltunk volna"- hintette el. "Nagyon érdekes része ez most a szezonnak - normális esetben a téli teszteken kellene megtörténnie mindennek, de velünk most történik."

Az autó vezethetőségével nincsenek nagy gondok, erre lehet következtetni a szavaiból. "Jónak érződik. Rendben van, normális. Remek az egyensúlya - ugyan javítani kell rajta, gyorsabbá tenni, leszorítóerő. Sok minden, de az autó legfőbb karakterisztikája rendben van, jó. Az alap is jó ahhoz, hogy elkezdjünk sok kilométert tenni bele."

//

Kimi Räikkönen nagyon bízik a Ferrariban fotó:dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, 9 April 2015

A Hondának elég nagy szelet jut a tortából, az erőforrás meglehetősen vissza van fogva, a megbízhatóság sincs a csúcson. Mindezek ellenére senki sem hibáztat senkit. "Egyetlen napon vagy futamon sem kérdőjelezzük meg azt, hogy vajon versenyképesek leszünk-e"- reagált. "Azt sem kérdezgetjük tőlük, hogy mikor fog sor kerülni erre. Minden erejükkel rajta vannak a projekten, minden technikusuk ezzel foglalkozik. Az egész csak idő kérdése"- mondta Alonso.

"Nagy árat fizetünk most a tesztek miatt, mivel egy tanulási folyamatban veszünk részt az első futamokon. Elég pozitív lépésekkel haladunk előre, határozottan jó irányba tartunk, mert olykor elveszhetsz, ha annyira hátul vagy - nem gondolom, hogy mi elvesztünk volna"- jelentette ki. "Idő kérdése, mikor leszünk versenyképesek, és remélem, előbb, mint utóbb."

Elhagyta a Ferrarit, és Vettel azzal az autóval nyert két hete, ami akár alatta is lehetne idén... "Igen, nos... (Hosszas hallgatás - a szerk.) "Természetesen számítottam erre a kérdésre. Nyerni a Ferrarival a második versenyen, én pedig kiesek a Q2-ben: tökéletes pillanat arra, hogy feltegyék ezt a kérdést"- jegyezte meg. "Öt évet töltöttem a Ferrarinál, háromszor lettem második. Nem akartam negyedik alkalommal is második lenni. Ha megnyerik a bajnokságot az év végén, akkor talán más lesz a véleményem. De lehet, csak a harmadik helyen végeznek. Örülök a döntésemnek. Voltak évek, amikor remekül kezdtünk, például nyertünk itt 2013-ban. Ami számít, hol állsz novemberben. Novemberben sosem nyertünk. Én akkor akarok nyerni. Majd meglátjuk."

"Minden versenyző számára egyedülálló érzés és különleges pillanat, ha a Ferrarinak versenyez"- mondta. "Legenda, a legkülönlegesebb csapat az F1 történelmében. Fantasztikus volt az az öt év, amit ott töltöttem. Karrierem legjobb pillanataiból sok oda köt. Ott jutottam el arra a szintre, hogy a legjobban értem a sportot, az autót. Győzelemmel kezdtem az első versenyemen a Ferrarival Bahreinben, majd legyőztem Kimit tavaly, az utolsó évemben, a bajnokukat. Lezártam ezt a ciklust"- fejtette ki.

"Háromszor nagyon közel voltunk hozzá, hogy megnyerjük a bajnokságot. Csak jó emlékeim és érzéseim vannak - de elég volt. Futod a köröket a pályán évről-évre, többé nem motivált. A mostani projekt kivívás, örömmel tölt el. Nem voltam boldog többé - lélekben, fejben."

Azt kizártnak tartja, hogy az aktív évek után menedzserként vagy más pozícióban lássuk a paddockban.

"Nem, nem gondolom. Nem hiszem, hogy 15,16, 17 év után - vagy bármennyi is legyen - ez lesz. Elég volt. Ugyanaz a helyzet vele, mint a Ferrari-időkkel. A kör bezárult. Lezárom életem egy részét. A McLaren-Hondával kezdtem 3 évesen, apám replikájával, és azzal is fogom befejezni, de egy igazival, az F1-ben. Életem harmadát jelenti majd. Mondjuk úgy, a normális élet aznap fog elkezdődni, amikor visszavonulok. Nem leszek itt menedzserként - elég lesz követni a sportot."

Telnek az évek, Alonso utoljára 2006-ban lett bajnok. Milyen érzésekkel tölti el mindez? "Sportember vagy, nyerni akarsz. Ez csak természetes. De köszönhetően ennek a kornak, a karriered státuszának, elkezdesz más dolgok iránt érdeklődni, szétnézel"- felelte. "Sok futamot nyertél, címeket, mostanában jobban örülök a munkámnak, köszönhetően a csapatomnak és annak, amit most csinálunk. Nem minden az, hogy nyersz egy serleget"- ecsetelte. "2-3 nagydíjgyőzelem, cím - ezeknek kellene lenniük a legnagyobb elismerésnek egy sportember számára. De eljutsz egy szintre, egy érettségre, tudatállapotba, amikor más prioritások vannak az életedben."

Mitől lenne boldog vasárnap, a hétvége lezárásaként? "Az első prioritás, hogy célba érjünk. Malajziában egyik autóval sem sikerült. Van pár megoldás a problémára, de persze azt is tudjuk, hogy ha találunk megoldást az egyik problémára, akkor talán újabbak fognak felbukkanni. Sajnos most ebben a szakaszban vagyunk az autóval. Nagyon az elején vagyunk. Ha elkezdjük befejezni a versenyeket és fokozzuk a teljesítményt, akkor az jó hír lenne. Ez a prioritás a hétvégén."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dietrich Mateschitz: A Red Bull jövője a motortól függ
Következő cikk A Mercedes reagált a Ferrari győzelmére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország