Mit keresett egy F1-es Honda Mercedes-köntösben? Rejtély!

Egy május eleji doningtoni parádé alaposan összezavarta a forma-1-es szurkolókat, ugyanis a pályán egy nagyon furcsa mixet láthattak.

Michael Schumacher, Mercedes F1 W03

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Egy vérbeli F1-es szurkolót nem lehet átverni, márpedig a doningtoni pályán az elmúlt hétvégén az esős idő ellenére szép számmal jelentek meg a motorsport szerelmesei. Az aszfalton több egykori F1-es autó is megjelent, többek között egy Mercedes is, amely azonban első látásra furcsának tűnt a valóban értő közönség számára.

A Forma-1-be 2010-ben visszatérő német márka autóján ugyanis több egyértelmű jel is felfedezhető volt, amely arról árulkodott, hogy itt valami nem stimmel. Először is több olyan aerodinamikai elem is volt, amely sosem szerepelt a Mercedes újkori története során F1-es autón, hiszen 2009-ben használatukat betiltották. Aztán kisebb vizsgálódás után kiderült, hogy a pályán lévő gép valójában egy 2006-os Honda módosított változata.

 

A furcsaságot kiszúró The Drive internetes magazin pedig kicsit utánakérdezett, hogyan gurulhatott pályára egy Honda Mercedes külsőben. Az ugyan nem furcsa, hogy a bemutatókon versenypályán korábban soha nem látott specifikációkkal szerepelnek a csapatok, a Red Bullnak van egy modern autója, amelyben V8-as motor dolgozik, az Alfa Romeo pedig egy 2017-es autójába 2018-as motort tett. Nem meglepő, hogy a csapatok ilyen bemutatóautókat építenek a megmaradt alkatrészekből, itt nem a versenyképesség a lényeg. Ám a doningtoni eset így is magyarázatra szorul.

A kérdésekre azonban egyelőre senki sem tudja a választ. A Mercedes nem is tudta, hogy autójuk fog szerepelni a doningtoni eseményen, és egyelőre mindenki zavarodott a történtek miatt. A Mercedes szóvivője szerint sem a márka, sem a gyári csapat nem tudja, hogy kerülhetett Mercedes külső egy korábbi Hondára, de ha ez egy privát autóval is történt, a Mercedes és a Honda sem adott engedélyt rá.

Még több F1 hír:

Nem ritka, hogy F1-es autókülönlegességek gyűjtők kezébe kerülnek, sőt, vannak versenyek is, ilyen a Boss GP is, amelyen a jelentős összegekbe kerülő autókat törnek amatőrök. Így történhetett az is, hogy valaki, akinek birtokában volt egy Honda F1, úgy döntött, hogy Mercedest farag belőle...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sao Paulo nem adja a Brazil Nagydíjat és Interlagost
Következő cikk Alesi: Senna sebessége jobban lenyűgözött, mint Schumacheré…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország