Mit hihetünk el a Honda előrelépéséből?

Az ember, akit talán sose láttunk igazán elégedettnek az nem más, mint Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es projektjének technikai igazgatója, aki a szezont megelőző tesztek végén mégis mosolygott. Viccelődve hozzátette: „Boldog vagyok, de sosem magabiztos.”

Toyoharu Tanabe, F1 Technical Director, Honda on the grid

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Rögös utat járt be a Honda a 2015-ös visszatérése óta, és ez nem kis sebet ejtett a márka hírnevén. Azóta, hogy a McLarennel való partnerségük katasztrófába fulladt, az „ígéretet tettük és ezt megpróbáljuk túl is teljesíteni” mentalitás uralkodik a Hondánál, amit az elmúlt évben sikerre is vitt.

Az elmúlt időkben sosem hangoztatták, hogy lenne valami nagy célkitűzésük, vagy akármilyen önfényező megszólalásuk, de ha hihetünk az AlphaTauri csapatfőnökének, Franz Tostnak, akkor Tanabe akár meg is engedhetné magának, hogy kicsit hencegjen. „Nagy előrelépést tettek mind a megbízhatóság, mind a teljesítmény terén.”, tette hozzá.

A TheRace írása szerint se Tanabe, se a hondás kollegái nem rajonganak a közönség figyelméért, van már elég nyomás rajtuk. A Honda hírneve, mint az F1 egyik topszintű beszállítója nagyjából helyreállt, de már itt az ideje, hogy a címekért küzdjenek a Red Bullal, és különösen Max Verstappennel.

Érdekes szezon elé nézhet a japán márka, mivel egy olyan gyártóról van szó, akiknek hivatalosan nincsen hosszú távon elköteleződésük sem a Red Bull, sem a Forma-1 iránt, így meg kell győzniük a csapatok vezetőségeit, hogy kitartóak a projekt iránt. A 2019-es évük jó alapot szolgáltathat nekik, de ha idén nem lesznek egyértelmű kihívók a címért, akkor gyorsan a feledésbe merülhet, hogy milyen sokat léptek előre tavaly.

Ha viszont abból indulunk ki, hogy Tostnak igaza van, akkor nem lehet belekötni többet abba, hogy a Red Bull miért a japánokat választotta motorpartneréül. A Hondánál alapvetően boldogak a dolgok jelenlegi állásával, jónak tartják a számaikat. Sok tekintetben nehéz az összehasonlítás, mivel eltérő beállításokkal, motormódban, üzemanyag mennyiséggel, stb. mentek a csapatok, erre figyelmeztetett Tanabe is.
Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images


„Mindig nagyon nehéz következtetéseket levonni a szezon előtti tesztekből. A csapat teljesítménye, a motor és a kasztni egyaránt nagyban függ attól, hogy milyen programon futnak a csapatok.”, tette hozzá a Honda szakembere.

Amit viszont el tud végezni a Honda az az, hogy megnézik az adatokat, amiket a pályán a kaptak és összehasonlítják azzal, hogy a Sakurában végzett munkájuk alapján ez-e az, amit el kívántak érni. Ezt az összehasonlítást meg is tette Tanabe: „Nagyjából úgy alakult minden, ahogy számoltuk, de találtunk néhány különbséget az adatokban, amiket majd kielemzünk és igyekszünk javítani ezeken a területeken.”

Nem tudjuk, hogy pontosan milyen számokkal dolgoznak a Hondánál, de ha a kiindulópontnak a 2019-es szezon végét vesszük, akkor nagyjából a Mercedestől egy lépésnyire vannak időmérős tempó tekintetében, és hasonló szinten a versenytempó tekintetében. A Ferrarihoz képest már nagyobb a lemaradásuk egy körön, a versenyen hozzájuk képest sincsenek lemaradva.
Ennek viszonylatában érdemes megvizsgálni, hogy mit mond a két rivális az idei konstrukcióikról. A Mercedes szerint találtak tavalyhoz képest plusz lóerőket a télen, de nem 100%-osan elégedettek a megbízhatóságukkal.

Még több F1 hír:


A Ferrari azt állítja, lassabbak lettek az egyenesekben, ami részben annak köszönhető, hogy gyengébb lett a motor, ami az olaszok szerint annak az eredménye, hogy elsősorban a megbízhatóságra koncentráltak. A riválisok gyanakvóan nézhetnek a Ferrarira, miután a tavalyi motorjukkal kapcsolatban kirobbant FIA-s botrány nyomán beszereltek egy újabb üzemanyagáramlás-mérőt az autóba, és rögtön nagyobb visszaesést produkálnak.
Realisztikusnak tűnik a Honda számára, hogy abból az alapvetésből induljanak ki a 2020-as szezonra fordulva, hogy nagyjából hasonlók a motorviszonyok. Ha a Mercedesnek valós a rettegése a megbízhatóság terén, és a Ferrari tényleg csak hátralépett, akkor akár a Honda-motor a legjobb is lehet.
Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images


A Honda folytatta azt az alapkoncepcióját, amit 2017-ben vezettek be, ami egy nagyobb megbízhatóságot és egy erősebb teljesítményt oldott fel számukra az ezt követő években. Tanabe szerint a Honda sokat fejlődött, ha nem is minden alkatrészben, de a motor legtöbb területén. „A koncepció ugyanaz, mint a korábbi években, azzal a különbséggel, hogy folyamatosak a fejlesztéseink az erőforrás kisebb területein” tette hozzá.

Amellett, hogy a Honda minden egyes frissítésével csak jobbá válik, még lehet egy trükk a tarsolyukban, amivel a Mercedesnek és a Ferrarinak komoly problémái adódtak a múltban. Mindkét gyártó sokszor beszélt arról, hogy mekkora nehézséget okoz nekik az, hogy még nagyobb teljesítményt sajtoljanak ki a V6-os turbó-hibrid motorokból. Azt viszont mindig kihangsúlyozzák, hogy nem okoz nekik problémát a kasztni és az erőforrás közötti integráció, ugyanis már régóta együtt dolgozik a két területért felelős csoport.

Habár a Red Bull nem saját magának építi a motort, gyakorlatilag a Honda gyári csapatának tekinthető, de mindenképpen az első számú partnerüknek és figyelmük központjának, így gyakorlatilag úgy és olyan módon tervezik az erőforrást, ahogyan azt a Red Bull kívánja. Ilyen szempontból nem sokban különbözik a „hivatalos” gyári csapatoktól az energiaitalosok működése.
Ugyanakkor Tanabe jelezte, hogy szerinte van még mit ezen fejlődniük: „Ők adták az autót, mi a motort, már csak össze kell ezt illesztenünk. Idén rengeteg időt töltöttünk a csomag elkészítésével úgy, hogy az egész autót figyelembe vettük. Vannak még aprócska területek, ahol nem vagyunk 100%-osak.”
Red Bull Racing RB 16 engine

Red Bull Racing RB 16 engine

Fotó készítője: Giorgio Piola


Majd ezzel folytatta: „Közösen dolgozunk és közös a koncepció, ami azt jelenti, hogy ahol a csapat valami újítást talál, azt mi összeegyeztetjük a motor tervezésével. Például ott az alap hengerfej blokk, amin mi nagyvonalakban nem változtathatunk, de néhány apróbb részletet mégis úgy tudtunk módosítani, hogy megfelelő legyen a kasztninak.”

Tanabe szerint: „Bármi, amivel lehet egy kicsit nagyobb teljesítményt találni – karcsúbb forma, némi könnyítés az autón – üdvözölve lesz a Red Bull részéről, és ezek az aprónak tűnő részletek a végső koncepció kialakulásában rengeteget számítanak.”

Franz Tost is kiemelte ezt a közös munkát és a finomhangolásokat: „Ha megnézed, hogy az erőforrás, hogy illeszkedett a monokokba tavaly, és, hogyan illeszkedik most, akkor igencsak nagy különbségeket fogsz látni. Minden egyes rész, minden apró alkatrész optimalizálva van a jobb súlyeloszlás érdekében.”

Másik fontos megjegyezni való, hogy a Honda megbízhatósága minden kétséget kizáróan erősnek tűnik, a tesztek során csak egy apró szenzorhiba merült fel, amit gyorsan orvosolni is tudtak. Ez kifejezetten előnynek tűnik a Ferrarihoz képest, ha Sebastian Vettel motorhibájára gondolunk, vagy akár a Mercedeshez képest is, akik 3 motort használtak el a tesztek alatt, és állítólag letekertek mindent az utolsó napra.

A Red Bullnak egy darab motorhibából eredő kiesése sem volt a 2019-es év során, szóval innen is látszik, hogy a Honda látszólag le tudta küzdeni a saját démonát, a megbízhatatlanságot. Ellenben a kritikusok arra mutatnak rá, hogy a Honda sok motort használt el tavaly, így nem tudni, hogy pontosan mennyit is léptek előre ezen a területen.

Még több F1 hír:


Erre válaszul a Honda, a Red Bull és Verstappen is megvédték magukat, és rávilágítottak, hogy elsősorban taktikai okokból történtek motorcserék, hogy biztosítani tudják a nagyobb fejlődést, ami igaz is. A Honda 3 különböző specifikációt hozott be a tavalyi év során, míg a riválisok csak kettőt. 2019 végére a Honda érezte, hogy olyan motort sikerült előállítaniuk, amik kibírták a szükséges 7 nagydíjhétvégét, és így megúszták az egész szezont motorcseréhez köthető rajtbüntetés nélkül.

A tesztek semmi garanciát nem nyújtanak arra, hogy nem lesz problémájuk idén, de nem merült fel semmi olyan probléma, ami különösebb fejtörést okozott volna a japán gyártónak. 3600 km-t tudott megtenni az erőforrás, ami nagyjából öt nagydíjhétvégének megfelelő távolság (Verstappen átlagát nézve) és semmi jel nem utalt arra, hogy kifáradt volna a motor a hatodik nap végére.
„Nem volt nagy problémánk, különösebb időveszteségek nélkül tudtuk lefutni ezt a hat napot, ami nagyon boldoggá tesz”, mondta Tanabe, majd hozzá tette: „Hat nap két különböző csapattal lehetőséget ad arra, hogy teszteljük a különböző kalibrációkat és a hardvereinket. Ilyen szempontból nagyon jók voltak a tesztek.”

Minden jel arra utal, hogy szép esztendő elé néz a Red Bull-Honda házasság második éve. Ha az „egész jó” tesztnapokból „egész jó” versenynapok lesznek, kiindulva Tanabe konzervatívabb hozzáállásából, akkor a Honda szép napok elé néz.

A szörnyű napok látszólag mögöttük vannak, és végre visszatértek arra a színvonalra, hogy az F1 vezető motorgyártóiként beszéljünk róluk. Elég pozitív volt az elmúlt idő mind a Red Bullal, mind az AlphaTaurival a teszt különböző szakaszaiban, és úgy néz ki, sikerült megtennie még egy lépést előre a Hondának. Az előttünk álló hétvégén meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.
A Red Bull különleges és innovatív felfüggesztése a Forma-1-ben, mely még sokat hozhat számukra, különösen, ha Max Verstappen képes lesz harcban lenni a címért a Mercedes és a Ferrari ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: Az a baj, hogy nem csinálnak semmit!
Következő cikk HIHETETLEN: Megtarthatják az Ausztrál Nagydíjat! - frissítve

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország