Miről kapták a nevüket a Ferrari F1-es autói?

Kedd késő délután, magyar idő szerint 18:30-kor rántják le a leplet a Ferrari 2020-as autójáról, ennek apropóján pedig összeszedtük, hogy miről kapták a nevüket a maranellói istálló legutóbbi autói.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Gareth Harford / Motorsport Images

A Ferrari követői és szurkolói izgatottan várhatják a 18:30-kor kezdődő Ferrari-autóbemutatót, amely élőben követhető lesz a hu.motorsport.com-on is. Egyelőre még nem tudjuk, hogy mi lesz a Scuderia 2020-as autójának neve, viszont feltételezések szerint SF1000 lehet.

Tavaly SF90 névre „hallgatott” a maranellóiak autója, idén pedig azért kaphatja meg a hírek szerint az SF1000 nevet, mivel az olasz istálló idén fogja teljesíteni az 1000. versenyét a Forma-1-ben.

A Ferrari pedig a többi csapattal ellentétben nem egymás utáni számokkal látja el autóit évről évre, mint például a Red Bull (RB14, RB15, RB16) vagy a Mercedes (W09, W10, W11), hanem általában keres egy évfordulót, amelyre hivatkozik az autó kódjelét illetően.

Alább pedig összegyűjtöttük, hogy miről kapták a nevüket/kódjelüket a Ferrari legutóbbi autói, 2006-tól 2019-ig.

Még több F1 hír:

2019 – SF90: az alapítás 90. évfordulója, a Ferrarit Enzo Ferrari alapította 1929-ben

2018 – SF71H: a 70. évforduló után következő szám

2017 – SF70H: a Scuderia Ferrari fennállásának 70. évfordulója

2016 – SF16H: 2016-ra utal, a „H” betű pedig a hibrid-motorra

2015 – SF15T: 2015-re utal, a „T” betű pedig a turbó-motorra

2014 – F14T: 2014-re utal, a „T” betű pedig a turbó-motorra, illetve az F14T-ből kiolvasható az anyavállalat, a FIAT neve

2013 – F138: 2013-ra utal, és a V8-as motorra

További híreink:

2012 – F2012: 2012-re utal

2011 – 150° Italia: Olaszország egyesítésének a 150. évfordulójára utal

2010 – F10: 2010-re utal

2009 – F60: a Ferrari Forma-1-ben töltött 60. szezonjára utal

2008 – F2008: 2008-ra utal

2007 – F2007: 2007-re utal

2006 – 248 F1: a 2,4 literes, V8-as motorra utal


Szinte folytatásért kiált a legjobb vágás kategóriában Oscar-díjjal is jutalmazott Ford v Ferrari, az alábbi, magyar felirattal ellátott kisfilmből pedig az is kiderül, hogy bőven lenne még mit megfilmesíteni ebből a párharcból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen bemutatta a legújabb F1-es sisakját (videó)
Következő cikk Helyszíni képek a Ferrari 2020-as F1-es bemutatójáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország