Mire mehet Sainz Leclerc ellen?

Carlos Sainz a The Race által készített hosszabb terjedelmű interjúban beszélt az előtte álló Ferraris kalandról. Jövő évi csapattársának, Charles Leclercnek azt üzeni, a világbajnoki címért szeretne küzdeni.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

Az időzítés talán nem a legtökéletesebb: Sainz minden bizonnyal a Ferrari egyik leggyengébb szezonja után csatlakozik a maranellói gárdához. Idei autójuk teljes zsákutca, a csapatot érintő átszervezések pedig csaknem heti rendszerességgel zajlanak.

Ezzel szemben jelenlegi csapata, a McLaren folyamatosan fejlődik, ráadásul 2021-től a legerősebbnek tartott Mercedes erőforrásokkal fognak versenyezni.

A két csapat közötti görbe tehát jelenleg ellentétes irányba tart. Sainz azonban már elkötelezte magát a Ferrarihoz, a döntés megmásíthatatlan.

A spanyolt arról kérdezték, lát-e esélyt arra, hogy világbajnok legyen a Ferrarival.

„ A Forma-1-ben ehhez időre van szükség, valamint arra is, hogy jókor legyél jó helyen.” – válaszolt megfontoltan.

„Bízom benne, hogy a jövőm szempontjából a legjobb döntést hoztam. Egy nagyszerű csapat tagja leszek. Alig várom, hogy lássam, mi zajlik a Ferrarinál; és legjobb versenyzői tudásom szerint segítsek a csapatnak.”

Carlos Sainz Jr., McLaren arrives at the track

Carlos Sainz Jr., McLaren arrives at the track

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Az ifjabbCarlos Sainz Jr. Ferrariba igazolásával valóra váltotta a rali- és terepautó-legenda édesapja, az idősebb Carlos Sainz álmát (mi más lehetne egy autóbolond édesapa leghőbb vágya?). Bárhogy is teljesítsenek, a vörös autók mindig a figyelem középpontjában vannak.

Az öregebbik Sainz biztos benne, átlátja az olasz csapatnál folyamatosan jelen lévő politikai játszmákat, és fia Charles Leclreccel egyenlő feltételekkel szállhat harcba a következő évben. Nem azért kardoskodott fia Maranellóba igazolásáért, hogy aztán másodhegedűsként lássa. Egy bajnok sosem így gondolkozik.

Ugyanakkor nem mehetünk el a kérdés mellett, milyen esélyekkel indul Sainz az egész Olaszország által körberajongott Charles Leclerccel szemben. A monacóitól gyakorlatilag mindenki azt várja, hogy hátára vegye a csapatot, a másik versenyzővel pedig meglesz a létszám.

Carlos Sainz Jr., McLaren, on the grid with his engineers

Carlos Sainz Jr., McLaren, on the grid with his engineers

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Sainz azonban más tervekkel érkezik a Ferrarihoz. Nem szeretné közelről végignézni, ahogy más learatja a babérokat. „Ha a jövőben a világbajnoki címért szeretnék harcolni, márpedig szeretnék, akkor minden apró részletre ügyelnem kell. Biztos vagyok benne, hogy ha a bajnoki cím a tét, a nyomás elképesztő.”

Ha bajnok akar lenni, Sainznak mindenekelőtt csapattársát, Charles Leclercet kell legyőznie. Sainz tisztában van vele, hogy a feladat nem lesz egyszerű.

„Tudom, hogy jövőre ujoncként érkezem a csapathoz, míg ő már a harmadik évét kezdi majd a Ferrarinál. Ismerni fogja az autót és a csapat tagjait.”

„Korábban már voltam hasonló helyzetben. Például a Renault-nál, amikor Nico [Hülkenberg] csapattársa lettem. Pontosan tudom, hogy el fog tartani egy kis ideig, mire mindenkit megismerek, és képes leszek a legtöbbet kihozni az autóból. Eltart majd egy kis ideig, mire összeszokunk a csapattal. Tudom, hogy működik, mivel korábban már volt benne részem.”

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Nehéz lesz, különösen egy olyan tehetség mellett, mint Charles. A korábbi teljesítménye önmagáért beszél. Nagyszerű versenyző, ugyanakkor ez a kihívás ösztönzött akkor, amikor aláírtam a szerződést.” – beszélt motivációiról Sainz.

„A szerződésem talán nem szól olyan hosszú időre, inkább középtávra. Ennyi idő épp elegendő lesz számomra, hogy a nulláról indulva egy kis türelemmel a csapat teljes értékű tagja legyek, én apránként alkalmazkodni tudjak.”

A 25 éves spanyol zárásként jelenlegi csapatát méltatta. „Nagyszerű időket éltem meg a McLarennél. Segítségükkel rengeteget tanultam arról, hogyan tud egy csapat folyamatosan fejlődni, és én hogy tudok ebben segítségükre lenni.

A megfelelő tapasztalattal és a szükséges motivációval felvértezve fogom őket segíteni a továbbiakban is, ahogy jövőre a Ferrarit.” – zárta Sainz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Magnussen nagyon kemény manővere Giovinazzi ellen – videóval
Következő cikk Vandoorne készen áll, hogy jó munkát végezzen tartalékpilótaként

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország