Minttu nem hagyta szó nélkül Hamilton tegnapi viselkedését

Minttu Räikkönen kiállt a férje mellett, aki a Brit Nagydíj első körében hibázott, és kipörgette Lewis Hamiltont. A finn aztán 10 másodperces büntetést kapott az esetért, de a brit a leintés után nem igazán tudta feldolgozni a történteket.

Kimi Raikkonen, Ferrari with wife Minttu Virtanen

Fotót készítette: Sutton Images

Lewis Hamilton a verseny végén nem is adott interjút a rajtrácson, majd a dobogón megjegyezte, hogy "érdekes a Ferrari taktikája", hiszen Franciaországban Sebastian Vettel Valtteri Bottasba ment bele, majd Nagy-Britanniában Kimi Räikkönen őt találta el. Ezzel az ezüstnyilak ismét pontokat buktak, amit szemmel láthatóan nehezen tudnak feldolgozni. 

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene egyébként már kifejtette a véleményét az összeesküvés-elméleteket gyártó Mercedesről - főleg James Allisonról, a technikai igazgatójukról, aki korábban évekig Maranellóban dolgozott. 

További híreink:

Majd Minttu Räikkönen is csatlakozott Kimi védelmében, és Instagram-sztoriban a következő posztot tette ki: "Ha úgy sírsz, mint egy lány, amikor veszítesz, akkor balettozz. #csakmondom"

Végül Räikkönen a büntetése ellenére is bejött a harmadik helyen, míg Hamilton végül a mezőny végéről a második pozícióig tudott felzárkózni. Mivel Vettel nyert, így a német előnye nyolc pontra nőtt a bajnoki pontversenyben. 

A címvédő egyébként Instagramon ma már sokkal pozitívabbnak tűnt: "Kimi elnézést kért, amit elfogadok, lépjünk tovább. Versenybaleset volt, semmi több, néha hülyeségeket mondunk és tanulunk belőle."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Néha hülyeségeket mondunk, és tanulunk belőle
Következő cikk A Red Bull "védtelen" a Ferrari őrületes gyorsaságával szemben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország