Mintha a Ferrari üzemanyagpartnere nem fejlesztene: jövőre szoros harc lesz a címért

Mintha a Ferrari üzemanyagpartnere nem fejlesztene: jövőre szoros harc lesz a címért

Általában csak a Mercedest és a Petronast emlegetik, hogy mennyire kéz a kézben járnak és remek naftát kapnak a V6-os hibridhez, de Maranellóban sincs ez másként. A Ferrarinál biztosak benne, hogy jövőre teljesen máshogy fest majd a bajnokság.

2014 előtt 1993-ban fordult elő utoljára olyan, hogy a Ferrari egyetlen futamot sem nyert az adott szezonban, pedig Alonso és Raikkonen révén két bajnok ült az autókban, tehát valóban komoly gondok voltak a kocsival. Idén már kétszer is sikerrel jártak Vettel révén, Raikkonen is kezd magára találni, az istálló komoly átalakuláson ment át.

„Valószínűleg mi fejlődtünk a legtöbbet idén a csapatok közül, és mindenki örül ennek a javulásnak”- mondta Marc Gene tegnap Szingapúrban a Shell rendezvényén. „Az idei teljesítményből mindenki láthatja, hogy jó potenciállal bír a csapat. Nem az volt a cél az idei évre, hogy címeket nyerjünk, hanem az, hogy előrelépjünk, mivel nagyon sok kulcsfontosságú ember érkezett. Az ellenfeleink erősek, de megmutattuk, hogy már ebben a szezonban le tudjuk győzni őket. Tehát a következő év lehet az, melyben teszünk egy lépést, hogy ismét harcban legyünk a címért.”

A paddockban folyamatosan azt hallani a Mercedes fejlődésével kapcsolatban, hogy a Petronas mekkora segítség, remek formulákat dolgoznak ki a címvédő csapatnak. A Ferrari partnere, a Shell sem tétlenkedik. Ian Albiston, a cég F1-menedzsere a következőket mondta.

„Magabiztosak vagyunk, miszerint (jövőre) elkapjuk a Mercedest. Lesz még pár fejlesztésünk, remélhetőleg még év vége előtt. Határozottan megfelelő úton haladunk a jövő év szempontjából, és hiszem, nagyon szoros harc lesz a címért a következő szezonban”- jelentette ki Albiston a Today oldal szerint.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING