Mintapélda lehet az Osztrák Nagydíj megrendezése a Forma-1-ben

A Red Bull Ring lehet az első, mely a koronavírus idején megtart egy nagy eseményt, de úgy tűnik, közönség nélkül. A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint mások is követhetik azokat a standardokat, amiket az osztrákok bevezetni terveznek.

Sebastian Vettel, Ferrari, on the grid

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Egyre több az esély arra, hogy a Forma-1 mezőnye júliusban elrajtoljon Ausztriában. A Red Bull Ringen két versenyt terveznek, amit már Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója is megerősített.

Még több F1 hír:

Az illetékesek jól állnak a szervezéssel, de a koronavírus miatt valószínűleg nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezik meg a nagydíjat, és többek között a független média sem léphet be a pályára. Mint mindennek, ennek is lehetnek hátrányai.

Összességében azonban nagyon pozitív lehet, ha sikerül megrendezni az Osztrák Nagydíjat, és rögtön két futammal. Ebben bíznak a Red Bullnál is, mely remek példa lehet a soron következő helyszínek előtt, ahol ugyancsak lehetségesek lehetnek a dupla-futamok.

„Reméljük, és ez egy nagyszerű kezdete lehetne a bajnokságnak, ha biztonságosan meg tudjuk tartani. Tudom, hogy a Red Bull mindent megtesz a verseny megrendezésének megkönnyítése érdekében.” - idézte a The Sun a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert.

„Ha az orvosi hatóságok és a kormány beleegyeznek, akkor ez egy kiindulási pont lehet számunkra, amit mások is követhetnek. Nyilvánvaló, sok kutatás történt arról, hogy hogyan lehetne megrendezni egy versenyt rajongók nélkül, és minimális emberrel a fedélzeten.”

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing talks to the press

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing talks to the press

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A korlátozások egyértelműek, mert senki nem akar még egy olyan esetet, mint ami Ausztráliában történt lassan 2 hónappal ezelőtt. A biztonsági kérdések szigorú szabályokat vonhatnak maguk után, hogy minimalizálják a fertőzés esélyét.

„Különböző eljárásokat vezetnénk be, beleértve a csapatok tesztelését, mely körülbelül 80 főre csökkenne. Ezzel együtt még mindig fontos, hogy legyen egy cél, még az ilyen bizonytalanság idején is. Ha nincsenek céljaid, akkor a dolgok csak sodródnak.”

„Ezen a ponton, ahol most vagyunk, egy pozitív célról beszélhetünk a sport szempontjából, és ha módosítani kell, akkor még mindig rengeteg idő van erre.” - fogalmazott a Red Bull csapatfőnöke, aki reméli, hogy minél hamarabb visszatérhetnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Elit Esport-bajnokságban indul Leclerc és Button: ma délután 14 órától ÉLŐBEN
Következő cikk Leclerc szerint Albon és Russell is nagyon magas szintet képvisel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország