„Minél idősebb leszek, annál kevésbé akarok az F1-ben versenyezni”

A Forma–1 az autósportok csúcskategóriája, és a legtöbb pilóta vélhetően arról álmodik, hogy egyszer eljuthat odáig. Az IndyCar kétszeres bajnoka, Josef Newgarden viszont nem így látja. Sőt, ő egyre kevésbé találja vonzónak a sorozatot.

Josef Newgarden, Team Penske Chevrolet

Fotót készítette: Barry Cantrell / Motorsport Images

Newgarden pedig korábban szintén F1-es álmokat dédelgetett, hiszen részt vett a brit Formula Fordban, majd pedig a GP3-ban (mai F3) is eltöltött egy évet, de aztán nem talált magának ülést. Ennek következtében visszament Amerikába, ahol először megnyerte az Indy Lightsot, majd felkerült az IndyCarba.

Ott azóta számos futamgyőzelmet és két bajnoki címet is sikerült szereznie a Team Penske színeiben. Többek között a Speedweek.com-nak Newgarden most azonban a Forma–1 negatívumairól is beszélt.

„Ha az F1-re gondolok, akkor elsősorban egy olyan bajnokságot látok, ahol a konstruktőrök versenyeznek egymással.” Ő úgy látja, elsősorban a csapatokon múlik minden, a pilóta pedig nem sokat tud hozzátenni a dolgok alakulásához.

Még több F1 hír:

Emiatt pedig érzése szerint a száguldó cirkusz nem igazán a pilótákról szól, ráadásul az nem is olyan érdekes, mint az amerikai széria. „Minél idősebb leszek és minél több nagydíjat látok, annál kevésbé akarok az F1-ben versenyezni.”

Az IndyCarban persze egészen más a helyzet. Ott kizárólag a Dallara gyártja a karosszériát, csak két motorbeszállító van a Chevrolet és a Honda személyében, az autók pedig lényegében egyformák, így a versenyzőre is komolyabb szerep hárul.

Azt azonban nem lehet mondani, hogy a csapatoknak ne lenne jelentősége, hiszen miközben egy-egy futamon a kisebbek is be tudnak találni, a végső címre általában csak a legjobb istállók pilótái esélyesek a tengerentúlon is.

Az FIA sokkal szorosabb mezőnyre számít

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Calderon révén újabb női versenyző mutatkozik be az IndyCarban
Következő cikk Herta: Ha 28 éves vagy, sajnos nem mehetsz a Forma–1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország