BRÉKING

Minél gyorsabbak az F1-gépek, annál unalmasabbak lesznek a versenyek?

Legalábbis ezt a véleményt osztják vezetőmérnökök a paddockban, akik szerint semmi baj a jelenlegi hibridekkel, és abban sem biztosak, hogy a McLaren által javasolt, szélesebb kocsik jelentik a megoldást. Közben Lewis Hamilton is hangoztatja, mire lenne igazán szükség: nagyobb tapadásra a mechanika felől, kisebb turbulenciára szélárnyékban.

„Nagyon sokat beszélnek a szabályokról és arról, vajon a versenyzőket is be kellene-e vonni a döntéshozatalba”- mondta Hamilton, aki arra panaszkodott Melbourne után, hogy lehetetlen követni az előtted haladót, rajtamaradni, hogy támadni tudj.

„Nem a mi dolgunk, hogy ötletekkel álljunk elő, egyébként is mindenkinek más a véleménye. Ugyanakkor személy szerint úgy vélem, nagyobb mechanikus tapadás kell, kisebb turbulencia az autók hátulja felől, így közel tudunk kerülni és előzni. Adjanak 5 másodpercet köridőben az aerodinamika révén, és semmi sem fog változni – egyszerűen csak gyorsabban fogunk menni”- ecsetelte álláspontját, majd megjegyezte, a tervezett változások szerinte „nem fognak jobb versenyzéssel szolgálni”.

Ecclestone agresszívabb megjelenésű kocsikat akar, a versenyzők körönként 4-5 másodperccel gyorsabbat. A közönség jobb hangot, azt, hogy a pilóták látványosan vezessenek, ellenkormányozzanak, ne sínen vezetett négykerekűeket lássanak a pályákon. Ami a köridőt illeti, most sincs akkora gond, sőt.

Hamilton 1:23.837-tel szerezte meg a pole-t másfél hete, ami a második legjobb kör, amit valaha futottak Melbourne-ben. Vettel 2011-ben, tehát még szívó V8-assal és a Red Bull lenyűgöző aerójával ért el 1:23.529-et, írja az auto motor und sport. Schumacher a V10-es Ferrarival 1:24.408-as idővel szerezte meg a pole-t 2004-ben ugyanitt.

Ugyan a Pirelli elvitte a szuperlágy abroncsot idén az első helyszínre, de ez nem játszott szerepet Hamilton idejében, ahogy nem is a motor, vagy maga az autók, hanem sokkal inkább az abroncsok használatán múlik a kérdés. Az AMUS úgy kalkulál, hogy Hamilton vélhetően megdöntötte volna idén Vettel körrekordját, amennyiben a Pirelli nem ír elő 21.5 PSI nyomást elöl, 18.5 PSI nyomást hátul. A 2017-re tervezett változásoktól még unalmasabb futamokat és nem mellesleg megugró költségeket lehet remélni, semmi mást, vélik a szakemberek.

Idén az autók 10 százalékkal nagyobb leszorítóerővel bírnak, a teljesítmény 40 százalékot ugrott. A gumikra ható oldalterhelés 100 kg, a végsebességek is nőttek. Amennyiben április 30-án jóváhagyják a 2 méter szélesre tervezett autókat, akkor 18 százalékkal emelkedik a gumik oldalirányú terhelése. Ez a Pirelli számára még jobban bonyolítja a feladatot, hogy olyan abroncsokat állítson elő, melyek jelentős kopás és szemcsésedés nélkül állják a sarat.

„A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyorsabb autók unalmasabb versenyeket helyeznek kilátásba”- írja az AMUS. „Azért, mert az előzés nehezebb lesz. És azért, mert a versenyzők ismét sínen fognak menni a kanyarokban. Ami talán gyors, de nem néz ki úgy.” Paddy Lowe (Mercedes), Pat Symonds (Williams), és Andy Green (Force India) óva int attól, hogy meglépjék a tervezett változtatásokat. „Ha megállapodunk a szélesebb autókban, akkor onnan nincs visszaút úgy, mint az időmérő esetében. Akkor már mindenki két számjegyű milliós összegeket invesztált az autókba, melyek esetleg visszafelé sülhetnek el.”

Mi lehet a megoldás? Az aerodinamika maradjon változatlan, szélesebb abroncsok kellenek, súlycsökkentés. A minimumsúlyt 50 kilóval kéne lejjebb vinni, a tengelytávot pedig rövidíteni a jelenlegi 3.5 méterről 3.1 méterre. Csak az utóbbival 20 kilót lehet spórolni. A kocsikat nehezebb lenne vezetni, hevesebben reagálnának.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója elmondta, ők már javasolták ezt. „Megpróbáltuk meggyőzni a csapatokat a rövidebb tengelytávról. Elutasították, azzal a kifogással, hogy így nehezebb lenne beépíteni a motort, a váltót, a hűtést, és a hátsó tengelyt. Ezzel csak az autók hátulja lenne valamivel szélesebb.”

A fentiek révén mindenki számára ugyanakkora lenne a veszteség a leszorítóerő tekintetében. További előny, hogy a Pirelli tesztelni tudná az új abroncsokat a jelenlegi autókkal, nem kellene egy különleges megoldást keresni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso izgatott Bahrein előtt, és tudni akarja, mire képes a McLaren-Honda
Következő cikk Sokkoló győzelem a Forma-1-ben 2009-ben ezen a napon: Button és a Brawn GP

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország