Mindkét Williams a bokszból rajtol a Brit Nagydíjon Silverstone-ban

Sir Frank Wiliams csapatának mindkét autója a bokszból fog rajtolni a hazai versenyén, miután a gárda úgy döntött, Lance Stroll és Szergej Szirotkin versenygépén is kicserélik a hátsó szárnyat.

Lance Stroll, Williams FW41

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Williams szombati időmérő edzése sem sikerült túl jól. A hazai közönség előtt versenyző legendás gárda továbbra is a mezőny leggyengébb résztvevője, noha az elmúlt években a konstruktőri 4. helyért harcolhattak. A mélyrepülés részeként a Brit Nagydíjon sem sokkal jobb a helyzetük.

Stroll és Szirotkin sem jutott tovább a Q2-be. A kanadai pilóta már az első etap elején a kavicságyban landolt. Nem sokkal később az orosz újonc is hasonlóan járt, de ő még vissza tudott evickélni a pályára. Utólag kiderült, hogy nem a versenyzők hibáztak, hanem az új hátsó szárny tehető felelőssé, mely a DRS deaktiválása után különösen sok gondot okozott a pilótáknak.

A Williams nem kockáztat, és visszatér a régebbi verzióhoz, miközben más elemeket is kicserél a futamra. Ez a szabályok értelmében azt jelenti, hogy Lance és Szirotkin is a bokszból kénytelen rajtolni. Paddyl Lowe technikai igazgató elárulta, a probléma nagyon is valós, és rendkívül furcsának találják az esetet, mivel soha ezelőtt nem találkoztak hasonlóval az idei autót illetően.

Még több F1 hír:

A brit csapat abban azonban biztos, hogy a korábbi design teljesen jól működik, így a Stroll-Szirotkin duó megnyugodhat. Tekintve, hogy milyen gyenge az autó és már a Q1-ben kiestek, ez sokat nem ront a helyzetükön. Normál körülmények között így is teljesen esélytelenek a pontszerzésre.

A Williams nem mond le az új szárnyról, így azt később még tesztelni fogja, de még mielőtt ezt megtenné, mélyreható elemzéseket végez a problémák kapcsán, hiszen az elem és a padlólemez egyáltalán nincs összhangban egymással. 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: nem állunk át idő előtt 2019-re!
Következő cikk Brit Nagydíj: a hivatalos F1-es rajtrács Silverstone-ból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország