„Mindkét versenyző távozni akar” – egyre nagyobb káosz az F1-es csapatnál
A spanyol F1-es újságíró, Pedro Fermin úgy tudja, hogy a konstruktőri hatodik helyezett csapat mindkét versenyzőjének egyértelmű szándéka, hogy távozzon az egyre nagyobb káoszban lévő csapattól.
Az Alpine csapata szinte a teljes felsővezetését lecserélte a 2023-as év folyamán, többek között Otmar Szafnauer, Alan Permane, Nick Fry és Davide Brivio is elköszönt a francia istállótól.
A spanyol F1-es újságíró, Pedro Fermin pedig a Twitch-oldalán arról beszélt, úgy tudja, hogy Esteban Ocon és Pierre Gasly is távozni szeretne az Alpine-tól, és a menedzsereiknek azt mondták, minden csapatot hallgassanak meg, amelyek érdeklődnek.
Mindkét pilóta szerződése 2024 végéig érvényes, az újságíró szerint tehát 2025-től már másnál folytatnák az F1-es karrierjüket. Az kérdés, hogy hol kaphatnának ülést, hiszen a Mercedes és a McLaren mindkét ülése elkelt 2025-re, a Red Bull vélhetően nem őket nézte ki Perez pótlására, a Ferrari valószínűleg hosszabbít a pilótáival, az Aston Martinnál pedig az a legvalószínűbb opció, hogy Alonso és Stroll is marad.
Eközben Ecclestone keményen kritizálta Steinert, míg az 5 legnagyobb F1-es szponzorációs szerződés itt érhető el.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.