Mindkét ToroRosso a legjobb tízben Monacóban

Mindkét ToroRosso a legjobb tízben Monacóban

Az olasz kiscsapat jó időmérőt teljesített, mindkét pilótájuk bejutott a Q3-ba. Vergne a 7. – Kvyat a 9. helyről startolhat.

Írta: N. Márton

A Toro Rosso elégedett lehet mai eredményével, annak ellenére, hogy több problémával is küzdöttek. Az újonc létére konstans jó teljesítményt nyújtó DaniilKvyat a 9. helyen fogja várni a piros lámpák kialvását, ennek ellenére nem túl boldogan nyilatkozott a leintés után: „Ez egy eléggé kaotikus időmérő volt nekem. A Q1-ben megcsúszott az autó hátulja, és érintőre vettem a falat, majd elhagytam az autó orrát, de az új szárnnyal sikerült két jó kört mennem a Q2-ben.”

Kvyat a második részben történt incidens miatt megkapta idei első megrovását. Az orosz pilóta Pastor Maldonadót tartotta fel, és a sportfelügyelők úgy vélték, hogy figyelmeztetést érdemel az eset.

A harmadik szakaszban egyszerűen rosszul jött ki a lépés neki: „Sajnos a Q3 egy kicsit szerencsétlen volt, nem tudtam futni egy megfelelő kört, majd mire sikerült volna, elhasználódtak az abroncsaim. Amikor kimentem az új gumikkal, akkor pedig nem volt lehetőségem javítani a sárga zászló miatt. Nyilvánvaló, hogy ez frusztráló, mert ez egy olyan pálya, ahol nagyon nehéz előzni. Összpontosítok a holnapi versenyre, és megpróbálok szerezni néhány pontot.”

Jean-Éric Vergne sokkal boldogabb volt az időmérő után, a Motorsport Magazinnak így nyilatkozott a 7. helyet megszerző pilóta: „Nagyon boldog vagyok a mai időmérő után. Mindkét autó az első tízben van, ez nagy siker a csapat számára.”

A francia sem tudott javítani az utolsó körében, a sárga figyelmeztetés miatt: „Az utolsó körben hiába voltam friss lágy gumikon a sárga zászló miatt nem tudtam javítani. Szerencsére az első körben elért időm is elég volt a 7. helyhez, ami egy nagyon jó pozíció a holnapi versenyre.”

„Biztos vagyok benne, hogy mindkét autóval pontszerző helyen tudjuk befejezni a futamot. Keményen fogom védeni ezt a 7. helyet, egészen a kockás zászlóig.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniil Kvyat , Jean-Eric Vergne
Cikk típusa BRÉKING