Mindkét Sauber pontot szerzett Kínában: Remek eredmény Sanghajban

Mindkét Sauber pontot szerzett Kínában: Remek eredmény Sanghajban

Marcus Ericsson és Felipe Nasr is a pontszerzők között fejezte be az idei kínai versenyt Sanghajban. Peter Sauber fellélegezhet!

Felipe Nasr – 8. hely – 4 pont

Először is szeretnék gratulálni a csapatnak, mert remek munkát végeztünk, melynek a végén duplán sikerült pontot szerezünk. Nagyon elégedett és boldog vagyok. Remek hangulatban hagyhatjuk el Kínát, mely egy különleges helyszín.

Őszintén örülök ennek a napnak. A versenyünk nem volt könnyű, de mindent beleadtunk, és végül sikerült pontokat szereznünk. A Lotus és a Toro Rosso ellen csatáztunk, akik talán gyorsabbak is voltak. Bízom benne, hogy a folytatás is ilyen sikeres lesz.

Marcus Ericsson – 10. hely – 1 pont

Elégedett vagyok azzal, hogy mindkét autónkkal sikerült pontot, pontokat szerezünk. A célunk az volt, hogy ott legyünk a legjobb 10-ben, és ezt sikerült is megvalósítanunk. Ez mindig fontos, hiszen egy pont is rettentően sokat érhet a végelszámolásnál.

A versenyem nem volt könnyű. Sok harcban volt részem, és ezzel együtt sokat is tanultam. Egy kicsivel jobb versenytempóban bíztam, és az első gumik nem működtek megfelelően, így nem tudtam hozni azt a tempót, amit szerettem volna.

Élveztem a futamot, és úgy hiszem, hogy jó irányba haladunk a csapattal. Már nagyon várom a következő versenyt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Mercedes versenyzői a Kínai Nagydíj után kemény szócsatába keveredtek fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 12.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Nasr , Marcus Ericsson
Cikk típusa BRÉKING