Mindkét pilótánk képes legyőzni Verstappent – Mercedes

James Allison határozottan kitart azon véleménye mellett, hogy mindkét Mercedes-pilóta képes lehet legyőzni Max Verstappent, ám ehhez versenyképes és stabil autót kell biztosítaniuk a számukra.

George Russell, Mercedes-AMG

A Mercedes volt a legjobb idén a Red Bull mögött, köszönhetően annak, hogy alig néhány ponttal ugyan, de képesek voltak a konstruktőrök között a Ferrari előtt végezni. A pontok döntő többségét ezúttal Lewis Hamilton szállította a az alalkulatnak, aki a negyedik helyen végzett az egyéni bajnokságban.

A Sky Sports F1-es szezonértékelő műsorában Allisont arról faggatták, hogy 2024-ben képesek lehetnek-e a pilótáik legyőzni Max Verstappent, a szakértő pedig határozottan elmondta, hogy minden további nélkül igen, amennyiben olyan lesz a technika alattuk, ami ezt lehetővé teszi.

„Szükségük van arra, hogy mi biztosítsuk számukra a megfelelő felszerelést ehhez, mind a kettejüknek. Lewis már hétszer, hétszer bizonyította, hogy világbajnoki anyag, és ő volt a legtöbb pontot szerző nem Red Bull-pilóta idén.”

„És George, oké, elkövetett egy-két hibát az év során, de ugyanúgy láttunk tőle nagyon erős teljesítményt számos versenyen idén, és ez egy nagyon jó tanulási tapasztalat volt számára, hiszem ez volt a második szezonja nálunk.”

„Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő felszereléssel mindketten világbajnokok lehetnének, ha elég keményen és jól küzdenének.”

Időközben pedig azt is eldőlt, hogy hol folytatja a pályafutását az idei szezonban Forma-2-es bajnoki címet ünneplő Theo Pourchaire…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Piastri számára jelenleg Norris a mérce a Forma-1-ben
Következő cikk Aston Martin: Vége a kísérletezésnek, jövőre felkészültek leszünk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország