BRÉKING

Mindkét McLaren top10-ben a Honda otthonában, felemás érzések a pilótáknál

A Japán Nagydíj mai időmérő edzésén Jenson Button és Kevin Magnussen is a Q3-ban zárt, ennek ellenére csak a brit világbajnok volt elégedett.

Írta: N. Márton

A közelben tomboló tájfun nem okozott gondokat Suzukában, teljesen száraz körülmények közt rendezhették meg a kvalifikációt. A jövő évi motorszállító partner hazájában – az idei eredményeket tekintve – nem vallott szégyent a patinás istálló.

A wokingi csapat dán ifjonca 7. helyig tudta repíteni az MP4-29 kódnévre hallgató autót, de úgy érzi, néhány tized még így is maradt utolsó körében.

„Nagyon élveztem a mai napot, de kissé csalódott vagyok a 7. hellyel. Nem hiszem, hogy tökéletes kört mentem a Q3-ban, a második garnitúra abroncsokon.” – kezdte Magnussen, majd meglehetősen őszintén folytatta.

„Elkövettem néhány hibát a gyors körömön, valószínűleg néhány tized a pályán maradt.”

A holnapi időjárásról természetesen ő sem tudott biztosat mondani, de nagy esély van egy esős nagydíjra.

„Ami az időjárást illeti, várhatóan a közelbe érkezik holnap a tájfun. Reggel kinézek a szálloda ablakán, és kiderül. Nedves körülményekre számítok, de majd meglátjuk.”

A rutinosabb csapattárs szorosan Magnussen mögé kvalifikálta magát a rajtrácson, ennek ellenére elégedettebben nyilatkozott fiatalabb társánál.

„Az utolsó kör a Q3-ban a legjobbam volt egész nap. A Q1-ben és a Q2-ben nem sikerült elkapnom a legjobb időzítést a forgalom miatt, de az autó nagyjából tökéletesen futott.”

„Ez egy jól sikerült kvalifikáció volt, de az utolsó lassítóban akadt némi problémám, igaz azokat a gumikat már nem használjuk a versenyen, így nincs probléma.”

A 2009-es bajnok nem foglalkozik túl sokat az időjárással, szerinte az autót illetően nincs jelentős különbség a száraz és esős beállítások között. „Mindenki masszív esőt vár holnapra. Nincs túl sok különbség a nedves és száraz beállítás közt, így jobb, hogy nem foglalkoztunk ezzel az időmérőn. Az időjárástól függetlenül, jól kell mennünk holnap.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Japán Nagydíj 2014: Így vezeti Alonso a Ferrarit Japánban
Következő cikk Coulthard: Verstappen túl fiatal a Forma-1-hez? Hagyjuk már…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország